2024 február 28

Olaj – nagyhatalmak döntöttek a sorsunkról, 800 forintos benzinár jön?

Olyan változás történt az olaj piacán a szerdai nap folyamán, amely alapjaiban rázhatja meg az eddigi trendeket. Eddig ugyanis az OPEC egység gyengélkedése ellensúlyozta a közel-keleti feszültségek olajárakra gyakorolt hatását. A mai napon viszont az OPEC nagy bejelentést tett. A nyersolaj árfolyama azonnal reagált és több, mint 3 százalékkal emelkedett meg szerdán. Mekkora problémát okozhatnak a közel-keleti feszültségek és az OPEC csoport ígérete? Újra 100 dollár fölé hasíthat az olaj árfolyama? Milyen hatással lesz ez a benzinre?  Közben Líbia legnagyobb olajmezőjét is bezárták tiltakozások miatt.

Olaj – döntöttek a nagyhatalmak, egységben az erő

Bár az elmúlt hetek alatt többször is elhallatszott, hogy az OPEC csoport terve kudarcba fulladt, hiszen az olajpiac fél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és a csoporton belül is egyre több probléma merült fel. Az autósok egyre olcsóbban tankolhattak, és a nagyhatalmak bevétele jelentősen megcsappant.

Az OPEC+ tagjai most együttesen úgy döntöttek, hogy önként csökkentik napi 2,2 millió hordóval a termelésüket 2024 első negyedévére. Bár ennek nagy része már eddig is érvényben volt, beleértve Szaúd-Arábia napi 1 millió hordós önkéntes csökkentését. Ezen felül szerdán megegyeztek, hogy február 1-jén tartanak egy Joint Ministerial Monitoring Committee (JMMC) találkozót is. A nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a kartell egységes marad, és az együttműködés Angola csoportból való kilépését követően is folytatódni fog. Angola az OPEC tagság előnyeinek hiányára hivatkozva hagyta el a csoportot, hiszen a közelmúltban a termelési kvótáját jelentősen csökkentették.

Drágult a benzin – ez lesz a 2024-es trend?

Miután az OPEC bejelentette, hogy megőrzik a csoport egységét az árak támogatása miatt, újabb meglepő történések tanúi lehettünk. Fokozódott a feszültség Közel-Keleten, és az Egyesült Államok figyelmeztette a húti militánsokat a Vörös-tengeren történő támadásaik miatt. A líbiai tüntetések miatt leállították az ország legnagyobb olajmezőjét, az El Sharara-t, amely napi 300 000 hordót termel, ezzel további nyomást helyezve az olajpiacokra. A benzin már így is jelentősen drágult a kötelező jövedékiadó-emelés miatt, és félő, hogy az olaj árfolyamának emelkedése további drágulást hozhat a hazai kutakon.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!