2024 március 28

Bajban az arany – nem jött a segítség

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy az arany átszakította az egyik legfontosabb támogatást 2000 dollárnál. Aggodalomra adott okot, hogy mindenféle ellenállás nélkül képes volt átlépni ezt a szignifikáns támogatást. A múlt heti kereskedés során a legfontosabb feladatuk az volt a bikáknak, hogy összeszedjék magukat, és visszafoglalják a 2000 dolláros szinteket. A napi grafikonon jól látható, hogy ezen cél közelébe se értünk. Az árfolyam a hétfői naptól kezdve folyamatosan zuhant. A hét utolsó napján az aranypiac kezdetben még megpróbált egyet ralizni, de a nap végére a nyereség nagy részét már le is adta. Eközben továbbra is komoly erőt látunk az amerikai dollárban, amely március közepe óta nem látott szintekre emelkedett. Ha ezt az erőt megtartja a héten is, akkor csak idő kérdése és tesztelni fogjuk a kritikus 105-ös értékeket. Köztudottan az arany és a dollár között van egy negatív korreláció. Általában, ha a dollár erőt tanúsít akkor a nemesfém árfolyama csökken. Az utóbbi időben az amerikai dollár és az arany közötti negatív korreláció kezdett eltűnni, de mostanra úgy tűnik, hogy teljes egészében visszatért. A két grafikont egymás mellé állítva láthatjuk, hogy a dollár ralijának és az arany bukásnak kezdeti pontját május 10-én találjuk.

(www.shutterstock.com)

Hogyan tovább – ennyi lett volna az arany csillogása?

Múlt héten nemcsak a 2000 dollárt nem sikerült meghódítani, hanem a következő kritikus támogatást is elveszítettük. Az arany árfolyama 1950 dollár alá húzódott vissza. A szakértők szerint viszont az arany értékmegőrző szerepe miatt valószínűleg rengeteg érdeklődést fogunk látni a piacon. Egy ekkora zuhanást követően sokkal jobb áron juthatnak hozzá a befektetők az aranyhoz. Ennek ellenére óvatosságra intenek, hiszen nagyon labilis a környezet és komoly volatilitásra számítanak. Fontos lesz figyelni a 200 napos EMA támogatására is, illetve a lejjebb található 1900-as kerek szintre. Abban az esetben, ha a pénteki kanóc fölé tudunk emelkedni, az meghozhatná a kellő bullish szentimentet a piacra.

A hétfői kereskedés előtt az arany komoly erőt mutatott, hiszen a hétvége alatt majd 20 dolláros profitra tett szert. A dollár index pedig a 104,16-os szintről vághat neki a hétnek.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Forrás: fxempire.com

Címlapkép: Shutterstock