2024 május 09

Arany válság: Befektetői feszültség a piacokon

Egyre nagyobb a feszültség és a befektetők próbálnak az utolsó reménysugarakba kapaszkodni. Borzasztóan rossz passzban van az arany, és hatalmas kihívás vár rá a héten is. Akit érdekel az arany árfolyama annak érdemes lesz odafigyelni a dollár index mozgására is, hiszen az utóbbi időben jelentősen megerősödött a kettejük közt levő negatív korreláció.

Mélyponton az arany – innen már nincs kiút?

Éles váltáson ment át az arany az elmúlt két hét alatt. Szeptember végén még a 2000 dollár elérésével szemeztünk, mostanra viszont ott tartunk, hogy örülhetünk, ha az 1800-as szintet meg tudjuk tartani. Szerencsére ebben besegített a pénteki kereskedés. Ekkor ugyanis két hét után először sikerült a sárgafémnek profittal zárni a napot. 1820 dollárról pattantunk vissza. Több, mint fél éve nem volt ilyen alacsonyan az árfolyam. A mostani emelkedést annak köszönhetjük, hogy a dollár index zsinórban három napot zárt mínuszban. Ez természetesen enyhítette a sárgafémre nehezedő nyomást, azonban a szakértők szerint ezek inkább csak kisebb korrekciók. Egyes elemzők szerint a trend nem is fog változni egészen addig, amíg valami szignifikáns változás nem történik a kamatlábakkal, vagy a dollár index zuhanásba nem kezd.

A dollár bukását rebesgetik

Olyan történt pénteken, amit már három hónapja nem láthattunk. A dollár index 11 egymást követő zöld heti gyertya után megtörte a sorozatot, és mínuszban zárta a múlt heti kereskedést. Lehet, hogy ez csak egy átmeneti lendületvesztés, azonban egyesek már elkezdték temetni a zöldhasút. Bármi is legyen a történet folytatása, egy biztos: a dollár múlt heti gyengélkedése életmentő volt az arany számára. Régóta nem tudott már fellélegezni, azonban most végre kissé enyhült a rá nehezedő nyomás. Az előttünk álló hét legnagyobb kihívása az 1800 dolláros szint megtartása lesz. Egy olyan forgatókönyv esetén, ahol áttörjük ezt a kritikus támogatást, már elkezdhetünk aggódni. Ez ugyanis az arany teljes összeomlását jelentheti. Bár legtöbben erre kis esélyt látnak, azért mindenkit óvatosságra intenek.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!