2024 június 17

Nőtt a CETIN Hungary árbevétele

A CETIN Hungary Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele több mint 30 százalékkal, 67,2 milliárd forintra nőtt tavaly. Az előző évi 51,4 milliárd forintról. A cég kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 45,5 milliárd forint lett. Ez több mint 20 százalékkal haladja meg a 2022-es értéket. Közölte a távközlési infrastruktúraszolgáltató vállalat az MTI-vel.

A CETIN Hungary ismertette, hogy a vállalat több mint négyezer bázisállomást, az ezeket összekötő teljes átviteltechnikai hálózatot, valamint az ezek kiszolgálását biztosító 10 adatközpontot és annak IT infrastruktúráját tulajdonolja és üzemelteti. A cég idén április végéig országos mobil infrastruktúrája közel 88 százalékát korszerűsítette. Bázisállomásainak 21 százaléka 5G-képes, azokon működik az 5G technológia – jelezték.

A közlemény szerint a CETIN Hungary folytatja a tulajdonában álló infrastruktúra fejlesztését, 2024-ben mintegy 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztésre beruházni. Az idei tervek szerint az év végéig csaknem teljes mértékben korszerűsíti hálózatát. Felidézték, hogy a magyar kormánnyal, illetve a Yettel Magyarország Zrt.-vel a digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködési megállapodásban foglaltak szerint a CETIN és a Yettel 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajt végre.

A CETIN Hungary 2023-ban mintegy 5,3 GWh-val, azaz több mint 2100 átlagos magyarországi háztartás éves fogyasztásával csökkentette energiaszükségletét az adatközpontokhoz és a bázisállomásokhoz kapcsolódó energiahatékonysági intézkedések és a hálózatmodernizáció révén. A cég 2024-ben is folytatja energiahatékonyságának növelését – írták.

A közlemény idézi Kübler-Andrási Juditot, a CETIN Hungary Zrt. vezérigazgatóját, aki kifejtette: tavalyi eredményeik, növekedésük és infrastrukturális fejlesztéseik stabil alapot teremtenek ahhoz, hogy a hagyományos adatcsatlakozási és infrastrukturális szolgáltatások mellett az ügyfélközpontú, biztonságos és komplex digitális hálózati megoldásokra is nagy hangsúlyt helyezzenek.

Képek forrása: Shutterstock