2024 június 13

Erősödő aktivitásra számít az ingatlanpiacon a a Duna House

Javíthatnak az ingatlanpiac második félévi számain a városi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénybe vevők előrehozott vásárlásai a Duna House várakozása szerint.

A hazai ingatlanpiac mintegy 44 ezer adásvétellel zárta az első félévet az ingatlanközvetítő becslése szerint, ez időarányosan elmarad a 2023-ra várt éves 90-110 ezer tranzakció alsó értékétől is – jelezte csütörtöki közleményében a vállalat. A Duna House csoport nemzetközi pénzügyi közvetítő cége, a Credipass a csok mellé még biztosan felvehető államilag támogatott hitelek iránti fokozott érdeklődésre számít a második fél évben.

Az ingatlanközvetítő adatai szerint az országos lakásárindex ismét emelkedésnek indult a második negyedévben három negyedév után. Az előző negyedévi csökkenés után országszerte újból emelkedett a panellakások árindexe, míg a téglaépítésűek esetében keleten további csökkenést, a nyugati országrészben pedig újbóli erősödést mutatnak az adatok. A közleményben jelezték: Budapesten a második negyedévben a XVIII. kerület is csatlakozott azok közé a fővárosi kerületek közé, ahol az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára meghaladta az 1 millió forintot, így már 16 budapesti kerületben kértek 1 millió forint feletti négyzetméterárat az újépítésű projektek lakásaiért.

A budai II. kerület 2,5 millió forintot meghaladó új lakásokra vonatkozó négyzetméterárral átvette a legdrágább fővárosi kerület címet az I. kerülettől. Júniusban a fővárosban a legfőbb vevői motiváció az ingatlanbefektetés volt, míg a vidéki területeken a nagyobb ingatlanba költözés dominált – közölte a távirati iroda.