2024 április 19

Ezt várják 2023-tól a cégek

Negatív hangulatban vágnak neki 2023-nak a cégek, habár az előző negyedévi visszaesés nem folytatódott: a K&H kkv bizalmi index az utolsó negyedévben, 7 pontos emelkedést követően jelenleg -7 ponton áll. Az elmozdulás hátterében feltehetően az lehet, hogy a cégek a munkaerő, a gazdaságpolitika és a közterhek jövő évi alukását látják némiképp kedvezőbben.

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az utolsó negyedévben -14-ről -7 pontra korrigált, ám továbbra is a negatív tartományban maradt. Így elmondható, hogy a hazai kkv-k hangulata egybecseng az IMF legfrissebb előrejelzésével, amely szerint 2023 a lassulás éve lehet, és sokak számára hozhat recessziót. „Általában megfigyelhető, hogy egy nagyobb visszaesést követően a borúlátó hangulat kissé enyhül. Most is ez történt, de ennek ellenére is pesszimistán tekintenek 2023-ra a vállalkozások, hiszen utoljára hat évvel ezelőtt fordult elő, hogy két egymást követő negyedévben is negatív értéket vett fel a mutató. A mostani elmozdulás hátterében az áll, hogy valamelyest kedvezőbben látják a munkaerő, a gazdaságpolitika és a közterhek új évi alakulását a cégvezetők” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője az eredmények kapcsán.

Csak az agrár cégek kezdik optimistán 2023-at

A K&H kutatásában a várakozások egyik árbevétel-kategóriában és szektorban sem süllyedtek tovább. Továbbra is a legkisebb, 100 millió forint alatti árbevételű cégek a leginkább pesszimisták, várakozásaik alig, -15-ről -13 pontra változtak az előző negyedévhez képest. A 300 millió forint feletti árbevételű középvállalkozások ennél jóval kedvezőbb kilátásokkal indulnak neki 2023-nak, bizalmuk -7-ről -3 pontra erősödött. Jelenleg a 100 és 300 millió forint közötti árbevételű kisvállalkozások esetében mondható el egyedül, hogy az előző negyedévi rendkívül negatív hangulat jelentősen mérséklődött, ugyanis 15 pontos emelkedéssel a bizalmuk 0 ponton áll.

Az ágazatok tekintetében, a K&H bizalmi indexben vizsgált mezőgazdasági cégek várakozásai továbbra is a pozitív tartományban vannak (7 pont), a többi szektor azonban ennél jóval borúlátóbb az új évet illetően. A kereskedelmi cégek bizalma -15-ről -9 pontra, a szolgáltató cégeké -14-ről -7 pontra korrigált. A leglátványosabb változás az iparban történt, ahol a cégek várakozásai az előző negyedévi sokk után 12 pontot erősödtek, így jelenleg -6 ponton állnak.