A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Forint – akkor 300 lesz az euró végre?
Nem nagyon találja a helyet a magyar fizetőeszköz az utóbbi hetekben. Hiába indult nagyon békésen a 2024-es év, a januári hónap második felétől baljós hírek rombolták a forint befektetői megítélését. Olyannyira, hogy a vártnál kedvezőbb jegybanki döntés is csak egy időre fordított a folyamaton. Legalábbis ez látszik most a forint mozgásából. Kérdés, hogy tud-e, és ha igen, mikor tud tartósan erősödni a hazai pénznem. Az viszont az elemzések alapján biztos, hogy nem éppen a 300-as euró esélyessége nőtt az utóbbi hetek mozgása alapján.
Forint – megint megütötték
Az EUR/HUF keresztárfolyam január végén 390 felett is járt, ezzel jelentős gyengülést bemutatva a tavaly év végi zárószintekhez képest. Akkor a piaci félelem a 100 bázispontos kamatcsökkentéstől, a rendkívüli uniós csúcs bizonytalansága és a dollár erősödése is gyengíthette a forintot a megjelent elemzések szerint. Végül azonban minden jól alakult. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem 100 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, hanem csupán 75 bázisponttal. Ráadásul a február 1-jei rendkívüli uniós csúcson hamar megállapodás született az ukrajnai támogatásról. A nemzetközi piacok pedig a Fed szigorú üzenetei ellenére folytatták menetelésüket. Így február 2-án már 382 forint körül kellett csak adni egy euróért.
Péntekre azonban újra közel 390-ig emelkedett az euróárfolyam. A Portfolio.hu szerint ehhez hozzájárulhatott egy brüsszeli bejelentés is. Kötelezettségszegési eljárás indul ugyanis Magyarország ellen a szuveneritásvédelmi törvény miatt. Az Európai Bizottság döntése negatívan befolyásolhatta a forint piaci megítélését. Pénteken pedig kiemelkedően jó inflációs adat érkezett. Az árak csupán 3,8 %-kal emelkedtek egy év alatt. A forint számára viszont ez akár korábbi kamatcsökkentéseket is jelenthet. Végül péntek estére jó nemzetközi piaci hangulatban 387-ig süllyedt az euróárfolyam.
Technikai elemzés
Abban, hogy mikor lesz végre 300 az euró, sok elemzés segíthet kalauzolni bennünket. Az OTP Elemzési Központ szerdai technikai elemzése szerint a 382,8-as szint visszatesztelése után az emelkedő trend él, vagyis továbbra is az alul fekvő támasz szint környékén (382,8) inkább a vételi pozíciók keresése ajánlott rövid néhány napos emelkedő hullámokra kereskedve. Az elemzés alapján az emelkedő trendvonalat érdemes ettől kezdve követni, ennek kellene felfelé tolni az árfolyamot. A trendvonal törése a 375-390,6 közötti sávkereskedésbe tolhatja a görbét – írják. Felül jelenleg a 390,6, majd a 394,5 körül húzódik ellenállás szerintük. Ellenállásnak írták még a 398,43-as és a 406,25-ös szinteket. Támasz a 382,8 és a 375 lehet.
Technikai elemzés forrása: OTP Elemzési Központ
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!