2024 december 21

Forint – furcsa évkezdet, 2024 a 400 feletti euró éve lesz?!

Elkezdődött ma az idei év a piacokon is. Az európai tőzsdék a piacok nyitása után jelentős emelkedést mutattak, azonban valamivel később gyorsan lefordulást láthattunk. A forint mindeközben egy igen szűk sávban mozog. Bőven érhetik azonban az új évben is jelentős hatások a magyar fizetőeszközt, és ez szűkítve igaz lehet a januári hónapra is.

Forint – nincs nagy mozgás

Érdekes évkezdetet hozott nekünk a forint 2024-ben. Ahogyan arról a tavalyi év utolsó napján írtunk, a 2023-at sikerült pozitív mérleggel zárnia a hazai pénznemnek. Nem igaz tehát, hogy a forint folyton csak gyengülne és veszítene erejéből. Tavaly több, mint 4 %-kal értékelődött fel az euróval szemben, pedig voltak nagy kilengésekre okot adó tényezők 2023-ban is. Elég csak a márciusi bankcsődökre, az uniós források körüli vitára, vagy éppen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentéseire gondolni.

Idén egyelőre nagy változást nem mutat a forint, kora délután 382 körül ingadozott az EUR/HUF keresztárfolyam. Annak ellenére van viszonylagos nyugalom, hogy az európai tőzsdék komolyabb kilengést mutattak eddig. Korábbi elemzések alapján biztosra vehető, hogy a nemzetközi piaci tényezők is befolyásolhatják a forint befektetői, piaci megítélését. Továbbra is érdemes tehát fél szemmel a kinti tőzsdéket is figyelni, különösen a nagy, piacmozgató események idején.

Egy dátum már biztosan van a hónapra vonatkozóan, amit várnunk kell majd. Ez pedig a január 30., ekkor tartja ugyanis kamatdöntő ülését az MNB Monetáris Tanácsa. A korábbi megszólalások alapján elég valószínű, hogy tovább folytatja a monetáris lazítást a jegybank. A kérdés ennek mértéke lehet, és az, hogy milyen kommunikációt fűz ehhez hozzá az MNB vezetése. Egyre inkább olvad ugyanis a forint kamatelőnye, még úgy is, hogy valóban óvatosan halad a jegybank a kamatcsökkentésekkel.

Az idei évre vonatkozóan mindenesetre számos előrejelzés érkezett. A CIB Bank elemzői stagnálást várnak, az Egyensúly Intézet és az Equilor pedig például a 400-as euró visszatérését várja 2024-re. Érdemes természetesen az összes elemzést áttekinteni, ha követni akarjuk ezek esetleges megvalósulását az idén.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!