2024 április 18

Alig két hete maradt annak, aki biztosan a jelenlegi feltételekkel szeretne Babaváró hitelt

A Babaváró hitel 2023-as folytatásáról már döntött a kormány, ám az erről szóló rendelet egyelőre nem jelent meg, a konstrukció jövőbeni támogatási és jogosultsági feltételei pedig még változhatnak január 1-től. Annyi biztos csak egyelőre, hogy Babaváró hitel szerződés a jelenlegi feltételekkel 2022. december 31-ig köthető, ám aki ezt tervezi, annak nagyon sietnie kell.

A bankoknak ugyanis az igénylés benyújtását követően legfeljebb tíz munkanapjuk áll rendelkezésre a bírálatra, ám ha hiánypótlásra van szükség, akkor akár harminc nappal is kitolódhat a szerződéskötés ideje. Ahogy közeledik az év vége, úgy lesz ezért mind fontosabb a Babaváró igényléshez szükséges dokumentumok pontos, hibamentes összeállítása, hiszen mind kevesebb idő marad az esetleges hiánypótlásokra.

A Bankmonitor szakértői szerint az, aki a jelenlegi feltételekkel szeretne Babaváró hitelt igényelnie, mindenképpen igyekezzen december 15-ig benyújtani az igénylését, mert nagy valószínűség szerint ezt követően a bankok jelentős részénél megszűnik a befogadás. Ezt a bankok várhatóan nem fogják publikálni, így aki az utolsó pillanatra hagyja az igénylés beadását, az esetleg kénytelen lesz kapkodva keresni olyan pénzintézetet, amelyikhez még fordulhat. Jelenleg az összes nagybanknál – CIB, K&H, OTP, UniCredit, Erste, MKB, Raiffeisen, Gránit, Takarékbank, MagNet – még elérhető a konstrukció, de az idő előrehaladtával ez bizony változhat.

Ez egyben azt is jelentheti, hogy a család lemaradhat a bankok által biztosított extra kedvezményről, ami jellemzően 120-180 ezer forint szokott lenni, ám a feltételei pénzintézetenként eltérőek. Ebben az esetben már nem az lesz ugyanis a kérdés, hogy ad-e, és ha igen, mekkora összegű bónuszt az adott bank, hanem az, hogy sikerüljön még beadni a Babaváró igénylést 2022-ben.