2024 február 28

Verseny bontakozott ki az elektromos töltőállomások miatt

Átmenetek

Az elektromos autók következő évtizedekben várható terjedése veszélybe fogja sodorni a benzinkút-üzemeltető olajipari cégek üzleti modelljét, mivel a kereslet egyes üzemanyagok után akár már a 2020-as évek vége felé is tetőzhet – mondta.

Kijelentette: „több elektromosautó-gyártó vállalattal is egyeztettünk már akkumulátortöltő állomások közös létesítéséről benzinkút hálózatunknál” A BP riválisa, a Royal Dutch Shell már tett hasonló lépéseket, és kísérleti jelleggel elektromos töltőállomásokat létesített néhány nagy-britanniai és hollandiai benzinkútjánál.

A következő évtizedekben várhatóan lendületes növekedésnek indul az elektromos autók használata, elsősorban a városi forgalomban. A BP becslése szerint a 2015. évi 1,2 millióhoz képest 2035-ben már száz millió elektromos autó rója majd az utakat szerte a világon.

A hazai elképzelések

A magyarországi elektromobilitás kérdéskörét átfogóan kezelő Jedlik Ányos Tervre is épülő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által még 2016-ban elkészített nemzeti program a reális elterjedési forgatókönyv szerint 2030-ra közel 200.000 e-autóval és az azokat kiszolgáló majdnem 20.000 nyilvános töltőponttal számol. E töltőpontok egy része nagy valószínűséggel a jelenlegi benzinkutakon és önkormányzati területeken kerülne kiépítésre.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nem véletlen, hogy a MOL 2030-as stratégiájában is fontos szerepet kap az elektromos töltőhálózat fejlesztése, de az e-mobilitás stratégiai kérdés a MVM és a magyarországi villamosenergia-elosztó társaságok számára is.

A piacon már bontogatja szárnyait az állami szolgáltató, az e-mobi, mely többek között az e-autó vásárlásra vonatkozó kedvezményes programot is kezeli, és vélhetően az állami-önkormányzati töltőpontok szolgáltatója lesz hamarosan. A határozott állami célokat mutatja továbbá a jelenleg is folyó többmilliárd forintos, elektromos töltő beszerzésére igénybe vehető pályázat, melynek nyertese az önkormányzati területekre kap telepítési jogosultságot.

Töltőpont nélkül nem megy

Ugyancsak fontos, a már megismerhető és elfogadás alatt álló adótörvény-változás, melynek értelmében a társasági adó alapjából, illetőleg a közműszolgáltatók különadójából a töltő-beruházások jelentős része levonhatóvá válik.