Beérjük valaha a Nyugatot?
A 2008-ban és 2009-ben elmélyülő világgazdasági válságból való kilábalás a korábban vártnál lassabban halad, de fokozatosan javul a helyzet globális szinten – közölte Katarzyna Kompowska, a Coface regionális vezetője.
Hozzátette, hogy a kelet-közép- európai térség kétszer akkora növekedésre lehet képes, mint az eurózóna, ezzel folytatódhat a felzárkózás.
Grzegorz Sielewicz, a társaság közép-keleti- európai régióért felelő elemzője a pontos számokat ismertetve közölte, hogy a világgazdaság az idén 2,7 százalékos növekedésre lehet képes, a Magyarországot magában foglaló régió azonban ennél magasabb, 3 százalékos bővüléssel zárhatja az idei évet. A régión belül Románia, Lengyelország és Szlovákia teljesíthet a legjobban, ezek a gazdaságok 3,3-4 százalékos növekedhetnek, Magyarországon pedig 2-2,2 százalékos lehet a többlet.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
A Coface szakértői azt mondták, hogy a válság utáni javulás egyik jele a kelet-európai térségben az, hogy az itteni vállalatok egyre inkább az export felé fordulnak és igyekeznek a nemzetközi porondon is növekedni.
Nem csak a makroadatok mérvadók
Sielewicz azt is elmondta, hogy több fejlett országban, de a fejlődő országokban, így a kelet-közép-európai régióban is fontos tényező a gazdasági növekedés szempontjából a bérek növekedése, az alacsony infláció és kamatkörnyezet miatt növekvő belső fogyasztás. Ez utóbbi az idén például a magyar gazdasági növekedésében is főszerepet játszik.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Coface szakértői szerint bár kétségtelenül javul a helyzet a világgazdaságban, vannak kockázatok: például Kína növekedési problémái mellett a volatilis árupiaci árfolyamok is bizonytalanságot okozhatnak.
Magyarországról szólva Kompowska kiemelte, hogy a Coface januárban javította A4-esre a magyar gazdaság minősítését, amely egyrészt utal arra, hogy a növekedésnek adottak a feltételei, másrészt ez a minősítési kategória egyben befektetési szintet takar, azaz a külföldi országok számára célpontot jelenthet.
Kompowska erről azt is elmondta, hogy a Coface nem csak a makroszámok, hanem az üzleti szféra, azaz a vállalatok fizetőképessége, teljesítménye alapján sorolja be az országokat, így pontos képe van a hitelbiztosítónak az adott gazdaság helyzetéről, lehetőségeiről.