A recesszió (válság) szó „zsugorodó GDP” előállításra utal. A növekedés ennek az ellenkezőjét jelenti. Ezen logika szerint haladva 2009 közepén az USA gazdasága kikerült a válságból. Mégis – a felmérések szerint lakosság 53%-a úgy gondolja-, hogy még válság van – legalábbis „rossz idők” járnak.
Vajon ki téved?
A munkanélküliség már 5 éve 7% felett van, annak ellenére, hogy az elcsüggedt munkaerőből több millió is visszavonult a munkaerőpiacról. A nyilvánosság a második világháború óta nem tapasztalt mértékben, mélyen pesszimista.
Az elmúlt kisebb válságok során az amerikaiak fele nyilatkozott úgy, hogy jövedelme a következő évben emelkedik majd. Mostanában másképp tartják a Federal Reserve közgazdászának Claudia Sahn tanulmány szerint: a fogyasztói pszichológia folyamatos elbizonytalanodása aláássa a gazdasági fejlődést.
Valami történt, amivel a közgazdasági szóhasználat nem tartott lépést.
A nyelv alkalmazkodik
Ez nem volt mindig igaz, mert a nyelv alkalmazkodik a körülményekhez. Például a hetvenes években, amikor a magas munkanélküliség nagy inflációval együtt jelentkezett – megcáfolva az akkori elméletet, miszerint az egyik növekedése a másik csökkenésével jár – behozta a stagfláció és a „szörnyűségi index (misery index)” fogalmát. (Ez utóbbi jelentése: adjuk össze a munkanélküliség és az infláció mértékét, vagyis 6% munkanélküliség 6%-os infláció mellett az indexet 12%-ra hozza! 1979-80-ban az index értéke 20 körül volt.)
Az elemző közgazdászok, mint a Nobel díjas Paul Krugman szerint a válságszerű körülmények akár évtizedekre is velünk lehetnek. A válság szó tehát túl erős, de korrekt megközelítés kérdése. Nincs mindenki által elfogadott definíció. A válság azt jelenti, amit az emberek annak tartanak. Számunkra széleskörű megpróbáltatást jelenthet, amit a kétszámjegyű munkanélküliségi ráta jellemez.
Válság, stagnálás, rendszerbeli hiba
Ezen megítélés szerint az USA már régen nincs válságban. 2010 februárja óta 7 millió munkahelyet teremtettek és a munkanélküliség 7,5% körül mozog.
Ez messze más, mint az 1930-as évek válsága, amikor – az erős válságközepi fellendüléskor – 32%-os munkanélküliséget mértek. Azonban ez a mértékrend számos európai országot válság kategóriába sorol a görög 28%-os, a spanyol 27%-os vagy a Portugál 16%-os munkanélküliséggel.
Használják a „stagnálás” szót. Ez az 1930-as évekből származik, és ezzel próbálják megmagyarázni, miért tartott hosszú ideig. A magyarázat a befektetési lehetőségek elvesztésével érvel.
A lakosság lassan növekedett, az amerikai tájak benépesülése befejeződött. Az üzleti lehetőségek elpárologtak, mialatt a technológiai fejlődés, – a befektetések hajtómotorja – gyengült a korábbi vasútépítési és autóipari fellendülés után. Ezek után a fejlődés – Alvin Hansen szavaival-:”Gyermekcipőben jár a beteges fellendülés… egy kemény és láthatóan mozdíthatatlan magja a munkanélküliség.”
Mostanság Lawrence Summers, a korábbi amerikai pénzügyminiszter a stagnálást a gazdasági lomhaság „krónikus és rendszerbeli hibájaként” említette. Krugman és Martin Wolf szerint befektetés-ínséges időket élünk. Az alacsony kamatláb azt jelenti, hogy több megtakarítás keres profittermelő befektetést, mint amennyi rendelkezésre áll.
Miért?
A mai stagnálás közgazdászai nemigen adják meg az okokat. A probléma manapság nem annyira a befektetési lehetőségek „ínsége”, sokkal inkább a kockázatok kerülése. Ezzel körbeértünk.
A Nagy Válság (2008-2009) traumatikus hatása a bizalomra, a globalizációellenesség, a multinacionális cégek országon kívül lecsökkentett beruházásai, bizonytalan kormányzati politikák, elöregedő társadalmak csökkenő innovációval és növekvő egészségügyi költségekkel. Bármi is az ok, barátságtalan környezetben élnek az emberek.
A kicsit tréfás „jómódú nélkülözés” jól leírja a nyugati társadalmak helyzetét. Bármilyen mércével mérve a nyugati társadalmak gazdagok. A bőség társadalmai, azonban szegényebbnek, hátrányos helyzetűnek érzik magukat, mivel a gazdaságok nem felelnek meg a magán és közakaratnak, beleértve a gazdaság stabilitása iránti igényt.
Nehéz azt a szót megfogalmazni, amely jól leírja a körülményeket. A stagnálás – figyelmeztetés. Az 1930-as években, úgy tűnt, egy hihető elmélet támasztja alá elegendő bizonyítékkal. A második világháború után, a stagnálást eltörölték az események: a népességrobbanás (a „baby boom”), egy új környezet birtokbavétele (külvárosok), és az új technológiák (TV, repülés, számítógép). Nem volt stagnálás. Épp ellenkezőleg.
