Szerintük pozitív a hatás
A szakszervezet közleményében rámutat, hogy tapasztalataik szerint az intézkedés egyértelműen pozitív társadalmi és egészségügyi, illetve mentális hatással van az áruházi dolgozókra, egy év alatt bizonyíthatóan javította az érintett családok életminőségét. Emlékeztetnek arra, hogy a KDFSZ egyetlen munkavállalói érdekképviseletként állt ki kezdettől a vasárnapi zárva tartás mellett.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Érveik szerint a rendelkezés bevezetése óta nem történtek elbocsátások, sőt, az áruházláncok és a kisboltok forgalma is nőtt tavaly. A szakszervezet a vasárnapi pihenőnapot ellenzőktől azt kéri, hogy kényelmi szempontjaik mellett vegyék figyelembe az európai és hazai viszonylatban is alulfizetett, túlhajszolt munkavállalók felhívását.
A KDFSZ egyben azt kéri, „Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyugtassa meg a kiskereskedelmi dolgozókat, hogy (…) a kormánynak nem áll szándékában változtatni a szociális és gazdasági szempontból eredményesnek bizonyult vasárnapi pihenőnapot előíró törvényen”.
A húsvétra minden áruházlánc készült
A húsvét előtti hétvégén (a készülődésre tekintettel) több bolt is nyitva lesz. Így a törvényi szabályoknak megfelelően több cég is úgy döntött, hogy több boltját is nyitva tartja. Vásárolhatunk tehát Pennyben, Sparban és a Premier Outletben is.