Választások miatt csúszik a görög privatizáció
A magánosítás az egyik feltétele volt annak, hogy Görögország augusztusban megkaphassa a három évre szóló újabb segélycsomagot. A görög illetékes a magánosítás csúszását a szeptember 20-án tartott idő előtti választásokkal indokolta, ami „lelassította az előkészületeket”.
Az ügynökség vezetője szerint a pireuszi kikötő 51 százaléknyi tulajdonrészére október vége helyett november végéig lehet kötelező árajánlatot tenni, a thesszaloniki kikötő többségi tulajdonrészének a megszerzésére az árajánlatot jövő év március végéig lehet megtenni az eredetileg kijelölt február eleji időpont helyett.
Görögország az idei évre 1,4 milliárd euró, jövőre 3,7 milliárd euró privatizációs bevétellel számol. A görög vagyonkezelő irányítója szerint az idei tervet azonban nem sikerül teljesíteni, mert késik a megállapodás arról, hogy a német Fraport megszerez több görög repülőteret, ugyanakkor a magánosításból származó jövő évi bevétel már a terveknek megfelelően alakul.