Dróncsapások, elvágott utak, száloptikás támadások és egyre szűkülő mozgástér – az ukrán katonák első kézből számoltak be arról, milyen is volt az oroszországi Kurszk megyében harcolni. A visszavonulásról szóló döntés késlekedett, a logisztika összeomlott, a túlélés pedig gyakran a szerencsén múlt.

Elszigetelten, sötétben – így kezdődött a visszavonulás

A kurszki hadműveletben részt vevő ukrán egységek március elején kaptak parancsot az állásaik elhagyására. A parancs azonban nem kivonulást, hanem egy veszélyes és kényszerű átcsoportosítást jelentett. A katonáknak 15-20 kilométeres utat kellett gyalog megtenniük, éjszaka, drónfelderítés elől bujkálva. beszámolóik révén végre fény derül arra, mi zajlott a frontvonalon, és miért vált olyan kritikus helyzetűvé a harc Kurszk környékén – számolt be az ukrán katonák szörnyű történeteiről az Ukrajinszka Pravda. A lap munkatársai interjúkat készítettek a kurszki hadműveletben részt vevő ukrán katonákkal. A katonák, például Majak és Gengszter, akik interjút adtak, meséltek a szenvedéseikről és a visszavonulások útjáról.

A katonák számára az egyik legnagyobb nehézség a folyamatos bujkálás volt az orosz drónok elől. Mivel a csapatok leginkább éjszaka mozogtak, próbálták elkerülni a felfedezést, de a gyorsan mozgó orosz drónok megnehezítették a dolgukat.

„Kib*szott Kurszk!” – fogalmazott Gengszter, aki nem találta viccesnek a helyzetet, ellentétben

„a busz már nem járt, így gyalogoltunk.” – fogalmazott viccesen egy másik katona.

A visszavonulás valójában másokat védett

Az egységek feladata az volt, hogy fedezzék a többi alakulat hátrálását, miközben az oroszok áttörték az ukrán védelmi vonalakat Szudzsa környékén. Az orosz támadások fokozatosan szorították vissza az ukránokat, akik egyre nehezebben tartották a védelmi vonalakat – különösen a szárnyakon.

Drónfölény és elvágott utánpótlás a logisztika összeomlása

2025 elejére a helyzet drámai mértékben romlott. Az orosz hadsereg száloptikás drónokat vetett be, amelyek ellen a zavaróberendezések hatástalanok voltak. A járműves utánpótlást le kellett állítani – a katonák gyalog cipelték a lőszert, vizet, élelmet kilométereken keresztül, drónfenyegetés mellett.

„Már február elején nem mertünk járművet használni” – mondta egy katona.

A vezetés késlekedett, a katonák szenvedtek

A visszavonulási parancs heteket késett. A katonák szerint már 2024 őszén vagy legkésőbb 2025 januárjában el kellett volna rendelni a kivonulást. Ehelyett a front tartása egyre nagyobb emberi áldozatokat követelt, miközben az utánpótlás és a technikai háttér is összeomlott. A katonák saját fegyvereiket sem tudták megjavítani vagy menteni, gyakran inkább megsemmisítették azokat, hogy ne kerüljenek orosz kézre.

Az orosz taktika célja a teljes bekerítés volt

Február végétől több irányból is támadás indult az ukrán állások ellen. Az orosz cél az volt, hogy elvágják a Szudzsába vezető aszfaltutat és az azt kiegészítő földutakat, ezzel csapdába ejtve az ukrán egységeket. Március elején Kurilovka térségében 5 kilométeres mélységig nyomultak előre, a másik támadási irány Novenkét és Basivkát célozta.

A gázvezetékes akció meglepő és veszélyes orosz manőver volt

Az oroszok nem csak földön, hanem a Urengoj–Pomarij–Ungvár gázvezeték földalatti csövein keresztül is támadtak. Március 8-án hajnali 5-kor 1,5 méteres csövekből bukkantak elő, miután drón- és rakétatámadásokkal előkészítették a terepet. A támadók közül többen életüket vesztették, de a meglepetés hatása így is jelentős volt.

A végső töréspont a lerombolt hidak és káosz

A visszavonulás pillanatát végül a hidak elpusztítása kényszerítette ki. Az orosz bombázások miatt a Szudzsát körülvevő átkelők használhatatlanná váltak, és az ukrán katonák kénytelenek voltak sietve, gyakran gyalog elhagyni Kurszk megyét.

„Tudtuk, hogy napjaink vagy óráink vannak hátra. Végül saját felelősségre távoztunk” – mondta az egyik parancsnok.

Nem bekerítés, de nem is rendezett kivonás

Bár hivatalosan nem történt bekerítés, a beszámolók alapján a visszavonulás spontán, koordinálatlan, és komoly eszközveszteségekkel járt. A katonák szerint az igazi tragédia az volt, hogy hetekig reménykedtek a parancsban, de az csak akkor érkezett meg, amikor már késő volt felszereléseket és állásokat menteni.

Végül március 9-re világossá vált, hogy az ukrán erők számára nem maradt más választás, mint a teljes visszavonulás. Az orosz erők és a drónok fenyegetése, a közlekedési útvonalak megszűnése, valamint a logisztikai nehézségek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ukrán csapatok a lehető leghamarabb elhagyták Kurszk megyét.

A visszavonulás nemcsak katonai, hanem erkölcsi terhet is jelentett a katonák számára. Ahogy Dmitro, a tüzértiszt fogalmazott:

„Nem érted, mennyit romlott a helyzet… egyszerűen nem volt más választásunk, mint kivonulni.”

Címlapkép forrása: Unsplash