Új korszak kezdődik
A Reuters megjegyzi, hogy a feltörekvő európai országok egyik legjelentősebb független pénzintézete éveken keresztül küzdött a kedvezőtlen piaci helyzettel, miközben eurómilliárdokban mérhető készpénzen ücsörgött a terjeszkedéshez megfelelő feltételekre várakozva.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
„Egy évtizeden keresztül mindenki a piaci konszolidációra várt, amely azonban nem jött el. Most úgy érzem, hogy elkezdődött” – mondta a bankvezető.
Látótérbe kerültek
Csányi Sándor elmondta, hogy a végéhez közelednek a tárgyalások egy montenegrói bank megvásárlásáról. Montenegrói bankforrások tájékoztatása szerint a Société Générale francia pénzügyi csoporthoz tartozó montenegrói bankot szerzi meg az OTP.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ha a görög Eurobank eladja romániai érdekeltségét, a Bancpostot, az OTP ajánlatot tesz rá – közölte Csányi Sándor, hozzátéve, hogy szlovákiai és szerbiai akvizíciókat is terveznek a közeljövőben, aminek révén 10 százalék fölé nőne az OTP részesedése mindegyik országban.
Az OTP megkezdi egy ukrán bank előzetes vizsgálatát is, de nem az orosz tulajdonban álló Prominvestbankról van szó – jelezte Csányi Sándor, hozzátéve, ha a tulajdonos eladja a Prominvestbankot, az OTP fontolóra veszi a lehetőséget.
Mögöttük a biztos háttér
Kiemelte: az OTP megfelelő nagyságú tőkével rendelkezik ahhoz, hogy felvásárlásokat hajtson végre. Az OTP vezetése keresi annak módját, hogy miként tudná az alapvető tőke (Tier1) nagyságát a jelenlegi 18,5 százalékról 12,5 százalékra csökkenteni, aminek révén azonnal közel egymilliárd eurós tőkepufferhez jutna.
Csányi Sándor reálisnak tartja az OTP-részvények 8300 forint körüli árfolyamát, tekintettel a jövedelmezőségre és a tőkearányos megtérülésre, de könyv szerinti alapon az árfolyam magasabb mint az európai versenytársaké. Magyarországon a feltételek ismét bizonytalanok, miután a kormány és a nemzeti bank új javaslatokat tett a bankok jelzáloghitelezési tevékenységének korlátozására.
A Magyar Nemzeti Banknak a jelzáloghitel-kamatok csökkentését célzó tervei akár 10 milliárd forinttal is csökkenthetnék az OTP éves nyereségét, a bankok árháborúja pedig veszélyeztethetné a szektor stabilitását – mondta Csányi Sándor.
Az év végén is erről beszélt
Az OTP-csoport hamarosan több akvizíciót is bejelenthet, elképzelhető, hogy a bank jövőre egy új országba is belép – mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.