A rockbanda harminc éve nem játszott együtt színpadon.
„Örömmel jelentjük be, hogy Francis Rossi, Rick Parfitt, Alan Lancaster és John Coghlan, az eredeti felállásban összeáll, hogy egy soha meg nem ismételt koncertsorozatot adjon Nagy-Britanniában 2013 márciusában” – olvasható az együttes honlapján (statusquo.co.uk). A jegyeket november 13-án kezdik el árusítani.
Ötven évvel az együttes megalakulása után március 10-én Glasgowban, 12-én Manchesterben, 13-án Wolverhamptonban és 15-16-án Londonban lépnek fel. „Az emberek már évek óta szerették volna hallani ezt a bejelentést, hát most itt van. Ez egy valódi pillanat, a Status Quo változatos történetében, és majd 30 év viszály és 10 évnyi pereskedés, bírósági harc nyomán született meg” – idézte a honlap Simon Porter menedzsert.
A brit rockegyüttes mintegy 119 millió lemezt adott el azóta, hogy 1962-ben megalakultak Londonban, először Spectre néven. A Staus Quo nevet 1969-ben vették fel. A nyolcvanas években Alan Lancaster és John Coghlan elhagyta a formációt, amely azóta más tagokkal játszik együtt.