2024 március 28

Továbbra is él a katonai forródrót a két Korea között

Habár Phenjan valóban megszakította a panmindzsoni határkomplexumban lévő közvetlen telefonösszeköttetést, a katonai forródrót rendesen működik a két ország között – mondta Kim Ha Ing elnöki szóvivő a Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint. „Ha szükséges, üzenünk Észak-Koreának a vonalon keresztül” – tette hozzá.

A hivatalosan humanitárius célokat szolgáló, a két ország vöröskeresztjét összekapcsoló panmindzsoni kommunikációs kapcsolatot hétfőn szakította meg Észak-Korea, válaszul az ellene hozott újabb ENSZ-szankciókra és a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatra.

Phenjan hétfőn azt is bejelentette, hogy hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött megnemtámadási egyezményt és felszámolja tárgyalódelegációként is szolgáló katonai misszióját Panmindzsonban. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pedig az esetleges Dél-Korea elleni támadás első célpontját is kijelölte kedden sajtójelentések szerint.

Phenjan szerdán ismét „könyörtelen megtorlással” fenyegette meg Dél-Koreát és az Egyesült Államokat. A bezárkózó kommunista ország légiereje a Yonhap jelentése szerint jelentősen fokozta aktivitását az elmúlt napokban, hétfőn például egy nap alatt hétszázszor szálltak fel Észak-Korea vadászgépei és harci helikopterei.

Észak-Korea az elmúlt hetekben szinte napi rendszerességgel fenyegette háborúval Szöult és Washingtont, sőt egy „megelőző atomcsapást” is kilátásba helyezett. Szakértők szerint az ugyanakkor igen valószínűtlen, hogy a phenjani rezsim betartsa az öngyilkossággal felérő háborús fenyegetést.

A két Korea közötti feszültség azután éleződött ki ismét, hogy egy hónappal ezelőtt Phenjan újabb atomkísérletet hajtott végre. Erre válaszul születtek az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb büntetőintézkedései Észak-Korea ellen.

Dél-Korea és az Egyesült Államok évente tart a térségben hadgyakorlatot, az idei hétfőn ért el legfontosabb részéhez. Phenjan azonban azt állítja, hogy a gyakorlatokat Washington ürügyként használja egy atomháborús készülődéshez.