Sötét mód ikon
2026 július 23
Tovább araszolt 27000 fölött a BUX – technikai elemzés

Tovább araszolt 27000 fölött a BUX – technikai elemzés

15 perces

Szerény emelkedéssel zárt ismét 27000 fölé a BUX árfolyama, a MOL mutatta az irányt elsősorban, amit az OTP követett, az MTelekom és a Richter mérsékelt gyengüléssel zártak. A forgalom nem érte el az 5 milliárdot, így a világmegváltó események is elmaradtak, mi azonban egyelőre beérjük azzal, hogy ismét a lélektani érték fölött sikerült befejezni a kereskedést. A forgalom megélénkülésével próbálhat meg tovább távolodni érdemben a szinttől az index, folytatva az útját a 27400 lokális csúcsig. Az elmúlt időszak emelkedő ékje lényegében összezárult, egy felpattanással léphet ki belőle az árfolyam, amivel rögtön meg is érkezhet az akadályhoz a napokban, míg az alakzat letörése ejtheti vissza 27000 alá, érdemes tehát résen lenni a folytatásban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Tovább kapaszkodott fölfelé a hazai index  a gyenge forgalmú hétfői nap mellett is, így megőrizve a bullish momentumot és ismét 27000 fölé zárva. Az indikátoroknál kifejezetten pozitívak a kilátások, mind az MACD, mind az RSI vételi jelzésben várja a folytatást. Amennyiben maradunk 27000 felett, ez így is maradhat, rövidesen pedig a lokális csúcshoz is megérkezhetünk, ami az elmúlt időszak sávjának tetejét formálja. A kitöréssel haladhatunk tovább az emelkedő csatornában, így akár 28000 fölé is érkezhet az index a későbbiek folyamán. Pesszimista jelzés a csatorna szignifikáns letörése lenne az erős támaszszint közelében 26000-nél.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.