A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Terroristák finanszírozásával vádolják Katart
Megállapodást írtak alá
Rex Tillerson leszögezte: az Egyesült Államok elégedett azokkal az erőfeszítésekkel, amelyeket Katar tett a terrorizmus finanszírozásának megfékezésére. Doha betartja a múlt héten aláírt megállapodásban foglaltakat, és Washington ezért sürgeti az érintett arab államokat, hogy legalább a szárazföldi blokádot szüntessék meg.
Az amerikai külügyminiszter a múlt héten – miközben a Perzsa-öböl térségének országaiban egyeztetett a válság enyhítése érdekében – a katari fővárosban, Dohában megállapodást írt alá a terrorizmus finanszírozásának felszámolásáról, s pénteken e megállapodásra utalt. A megállapodásban rögzítettek értelmében Katar módosította eddig érvényben lévő terrorellenes törvényeit.
Kíméletlenül végrehajtja
Tillerson megfogalmazása szerint Doha „kíméletlenül végrehajtja a megállapodásban foglaltakat”. A külügyminiszter hangsúlyozta egyúttal, hogy Katar ugyan késznek mutatkozik a tárgyalásokra az ellene blokádot elrendelő országokkal, de „e tárgyalásokon mind az öt ország szuverenitását és méltóságát tiszteletben kell tartani”. A tárcavezető kiemelte, hogy a szárazföldi blokád feloldása „a jóakarat egyik megnyilvánulása” lenne és enyhítene a katari emberek nehéz helyzetén.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A vádak
Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom a múlt hónapban foganatosított szankciókat Katar ellen, azzal az indoklással, hogy a kicsiny monarchia szélsőséges csoportokat finanszíroz és jó kapcsolatokat ápol Iránnal, amelyet a terrorizmus egyik fő támogatójának tartanak.
Katar cáfolja e vádakat. A blokád feloldásának és a kapcsolatok normalizálásának feltételéül a négy ország 13 követelést megfogalmazó listát terjesztett elő, de a követelések közül kettőt – az al-Dzsazíra televízió bezárását és a katari török katonai támaszpont felszámolását – Doha határozottan elutasította. A héten a blokádot elrendelő négy állam közölte: e két, nagyon vitatott követeléstől eltekint. Az Egyesült Arab Emírségek pénteken bejelentette: üdvözli Katar döntését a terrorellenes törvényei felülvizsgálatáról.