2024 március 29

Terjed a nyugat-nílusi vírus

Két nyolcvan éves szardíniai férfit ápolnak intenzív osztályon a nyugat-nílusi vírus fertőzése miatt, mindketten Oristano körzetében, a sziget nyugati partján betegedtek meg. Állapotuk súlyos előrehaladott életkoruk és a szervezetüket gyengítő más betegségek miatt is – közölte a szardíniai közegészségügyi hatóság, amely sürgősségi egyeztetést tartott a sziget kórházaival és házi orvosaival.

A két férfi ugyanabban a térségben betegedett meg, ahol az Afrikából származó vírus tavaly három embert fertőzött meg.

A szardíniai esetekkel 15-re emelkedett a nyugat-nílusi vírustól július közepétől megfertőzött olaszok száma. Öt betegnek az idegrendszerét támadta meg a fertőzés, hárman magas láz is jelentkezet – számolt be a hírügynökségeknek szombaton Giorgio Palu, a padovai egyetem mikrobiológiai és járványügyi tanszékének professzora, aki a vírus itáliai terjedéséről az Eurosurveillance című szaklapban közölt cikket.

Palu elmondta, hogy az Itáliában négy éve terjedő vírus eddig mindig szeptemberben jelentkezett. Az idén viszont korábban, már nyár közepén feltűnt a rendkívüli kánikulának köszönhetően. Palu szerint ez a fertőzésveszély erősödésére figyelmeztet.

2008 óta a legtöbb megbetegedés Veneto tartományban és Szardínián történt.