2024 március 28

Még több embert küld el az Amazon

Az Amazon hétfőn munkatársaknak szóló feljegyzésben közölte, hogy további 9000 alkalmazottat bocsájtanak el.

A CNBC beszámolója szerint Andy Jassy vezérigazgató a munkatársaknak szóló feljegyzésben arról számolt be, hogy az Amazon további 9000 alkalmazott elbocsátásáról döntött.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy a vállalat még tavaly októberben közölte, hogy a tervek szerint több mint 18 000 alkalmazottól fog megválni. Az elbocsátási hullám első körében, amely idén januárig tartott, a humánerőforrás részlegen tevékenykedők és az áruházi dolgozók voltak a „legnagyobb veszélyben.”

A CNBC szerint a feljegyzés alapján az újabb elbocsátások ezúttal elsősorban az Amazon felhőalapú számítástechnikai részlegén dolgozókat, a humánerőforrás és a marketing szekció munkatársait, valamint a Twitch élő streaming üzletágat érintik a legnagyobb mértékben.

Folytatódik a leépítési hullám a tech vállalatok körében, a globális gazdasági lassulás közepette több százezer főtől terveznek búcsút venni a technológiai óriások.

A Layoffs.fyi weboldalán fellelhető adatok szerint 2023-ban már több mint 139 ezer technológiai szektorban dolgozó munkavállalót bocsátottak el világszerte. Ez a szám brutálisan magas, hiszen még csak az év első negyedévében járunk. A Layoffs.fyi adatai szerint 2022 egészében összesen 1051 tech cég, kumuláltan 161 411 munkavállalót bocsátott el. A jelenlegi adatok szerint 2023-ban 503 technológiai vállalat már 139 165 főt küldött el.

elbocsátás
(https://layoffs.fyi)

Forrás

Borítókép forrása: Shutterstock