2024 június 13

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefon kampány

.A több mint 5 éve futó „Passzold vissza, Tesó!” kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze. Ezt közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért .

Közölték: a 2023 tavaszán visszagyűjtött mobiltelefonok mennyisége 115 gyűjtőponton 1524 kilogramm. A szervezők elégedettek az eredménnyel és köszönik a gyűjtésben résztvevők munkáját. A kampányt a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdette meg. Idén is csatlakoztak további gyűjtőpontok a kampányhoz. Számos, a gyűjtésben résztvevő szervezet belső kommunikációs kampányt, szemléletformáló eseményeket, előadásokat szervezett. Így tudták aktívan mozgósítani a környezetüket, hogy minél több mobiltelefont adjanak le a gyűjtődobozokba. A gyűjtők munkáját tavasszal tájékoztató webinárral és animációs videófilmmel segítették a szervezők.

A tájékoztatás szerint a szervezők célja a kampánnyal, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, GPS-t vagy táblagépet és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként. Elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét. A használt készülékek kincset rejtenek, többek között 17 féle fémet lehet visszanyerni belőlük. Például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet – ismertette a távirati iroda.

A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok – gorillák, bonobók és csimpánzok – élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik. Ezt a folyamatot szeretnék megfékezni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog.