2024 május 07

Csalásgyanú – bepereltek három kriptocéget

Csalásgyanú: három kriptocég ellen indult per, miután a feltételezések szerint több mint 1 milliárd dollárral károsították meg a befektetőket.

Letitia James New York-i főügyész csütörtökön pert indított három kriptocéggel szemben. Az érintett vállalatok a Gemini Trust Company (Gemini), a Genesis Global Capital, LLC és leányvállalatai (Genesis), valamint a Digital Currency Group, Inc. (DCG). Több mint 1 milliárd dollárnyi állítólagos befektetői csalás gyanúja miatt indult vizsgálat.

Csalásgyanú, veszélyes lehet az iparágra

„Ezek a kriptocégek hazudtak a befektetőknek, több mint 1 milliárd dollárnyi veszteséget próbáltak meg elrejteni. Végül ennek következében a középosztálybeli befektetők szenvedtek, ők fizették meg ennek az árát. Ez a csalásgyanú egy újabb példa arra, hogy a rossz indulatú szereplők óriási kárt okozhatnak az egész alulszabályozott kripto iparágnak.” – mondta James a nyilatkozatában.

csalásgyanú

A New York-i főügyész szerint „a Gemini valótlanul tájékoztatta a befektetőit a Genesis-szel közösen működtetett Gemini Earn nevű befektetési programról.” Azt állították, hogy a befektetés alacsony kockázatú, noha a vállalat pénzügyi adatai valójában kockázatosak voltak.

A vállalatok mellett, Soichiro Moro, a Genesis egykori vezérigazgatója és Barry Silbert, a DCG vezérigazgatója ellen vádat emeltek. „A befektetők becsapása miatt vádat emeltek a magánszemélyekkel szemben is, mivel több mint 1.1 milliárd dollárnyi veszteséget próbáltak a vállalatok keresztül eltitkolni.”

Forrás: Teletrader

Borítókép forrása: www.shutterstock.com