Eltérő hónapot zárt áprilisban a világ két legnagyobb repülőgépgyártója. Az Airbus kevesebb gépet adott át, mint egy évvel korábban, miközben a Boeing enyhén javítani tudott tavalyi teljesítményén. A versenyt tovább élezheti egy lehetséges nagy kínai Boeing-megrendelés, amely új lendületet adhat az amerikai gyártónak a globális repülőgépiparban.

Az Airbus áprilisi kiszállításai visszaestek, Kína újabb Boeingeket rendel. Forrás: Unsplash (illusztráció)
Airbus és Boeing közül vajon ki lesz a győztes?
Eltérően alakult a világ két legnagyobb repülőgépgyártójának áprilisi teljesítménye. Az Airbus kevesebb gépet szállított le, mint egy évvel korábban, miközben a Boeing enyhén javítani tudott tavaly áprilisi adatán. A piaci figyelem közben már nemcsak a havi kiszállításokra irányul, hanem egy lehetséges kínai Boeing-megrendelésre is, amely akár a következő időszak egyik legfontosabb repülőipari üzlete lehet – számolt be a legfrisseb boeing rendelésről a Reuters.
Kevesebb gépet adott át áprilisban az Airbus
Az Airbus hivatalos adatai szerint az európai repülőgépgyártó áprilisban 67 repülőgépet szállított le 39 ügyfélnek világszerte. A vállalat áprilisi bruttó rendelésállománya 28 gép volt, az év eleje óta pedig összesen 181 repülőgépet adott át 57 megrendelőnek.
Ez éves összevetésben visszaesést jelent. A 67 darabos áprilisi teljesítés 16 százalékkal maradt el a tavaly áprilisi szinttől. Az első négy hónap 181 darabos kiszállítása pedig 5,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest. A rendelési oldal ugyanakkor erősebb képet mutat. Az Airbus nettó rendelésállománya az év eleje óta 405 repülőgép volt, vagyis a gyártó továbbra is jelentős kereslettel számolhat a következő évekre.
Messze még az éves cél
Az Airbus idei célkitűzése körülbelül 870 kereskedelmi repülőgép átadása. Ez azt jelenti, hogy az első négy hónap 181 darabos teljesítése után az év hátralévő részében még közel 690 gépet kellene leszállítania a vállalatnak a terv teljesítéséhez.
A repülőgépiparban továbbra is meghatározó tényező a beszállítói lánc állapota, a hajtóművek rendelkezésre állása, valamint a légitársaságok beruházási és flottakezelési döntései. A közel-keleti katonai feszültségek és az emelkedő üzemanyagárak szintén nehezíthetik a légiközlekedési piac működését, mivel több társaság a menetrendek módosítására vagy kapacitáscsökkentésre kényszerülhet.
A Boeing kis mértékben javított
A Boeing áprilisban 47 polgári repülőgépet adott át ügyfeleinek. Ez eggyel több, mint márciusban, és kettővel meghaladja a tavaly áprilisi kiszállítási számot. A vállalat beszámolója szerint az áprilisi átadások között 34 darab 737 MAX és hat darab 787-es szerepelt.
Az amerikai gyártó az év első négy hónapjában összesen 190 repülőgépet szállított le, vagyis ebben az időszakban darabszám alapján megelőzte az Airbust. A Boeing rendelési oldalon is erős hónapot zárt: áprilisban 135 nettó új megrendelést könyvelt el, így az év eleje óta 284 repülőgépre érkezett nettó megrendelése. A Boeingnél a 787-es típus átadását továbbra is fékezik egyes tanúsítási és belső felszereltségi problémák, de a vállalat továbbra is 90–100 darab 787-es átadásával számolhat az idei évben.
A kínai megrendelés új lendületet hozhat a Boeingnek
A Boeing szempontjából különösen fontos lehet a kínai piac. A Reuters pénteki beszámolója szerint Donald Trump amerikai elnök azt közölte, hogy Kína 200 Boeing repülőgép megvásárlásába egyezett bele, és a rendelés akár 750 gépre is emelkedhet. A részletek, így a típusok és a szállítási ütemezés, egyelőre nem ismertek.
Ha a megállapodás véglegessé válik, ez lehet a Boeing első jelentős kínai megrendelése közel egy évtized után. A gyártó az elmúlt években nagyrészt kiszorult a világ második legnagyobb légiközlekedési piacáról, részben az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek miatt.
A kínai rendelés azért is lenne kiemelt jelentőségű, mert segíthetne a Boeingnek csökkenteni a lemaradását az Airbusszal szemben Kínában, ahol az európai gyártó az elmúlt években erős pozíciót épített ki.
A kiszállítások kulcsfontosságúak a gyártóknak
A repülőgépgyártóknál a kiszállítások nemcsak iparági teljesítménymutatók, hanem pénzügyi szempontból is kulcsfontosságúak. A vevők jellemzően a gépek átvételekor fizetik ki a vételár jelentős részét. A leszállított repülőgépek száma közvetlenül hat a gyártók pénztermelő képességére.
Áprilisban az Airbus darabszám alapján több gépet adott át, mint a Boeing. De az év első négy hónapjában azonban az amerikai gyártó áll jobban a 190 Boeing-gép áll szemben 181 Airbus-kiszállítással. A rendelési oldalon viszont az Airbus vezet, 405 nettó megrendeléssel. A Boeing 284 darab rendelést kapott az első négyhavi adat alapján.
Éles marad a verseny a két gyártó között
Az Airbus és a Boeing közötti verseny továbbra is egyszerre szól a gyártási kapacitásról, a beszállítói lánc stabilitásáról, a megrendelésállományról és a geopolitikai kapcsolatrendszerről. Az Airbusnak az éves cél teljesítése miatt kell gyorsítania. A Boeing számára a stabilabb kiszállítási ütem és a kínai piac esetleges újbóli megnyílása jelenthet fordulópontot. A következő hónapokban kiderül, melyik gyártó tud több repülőgépet átadni.
Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.
Címlapkép forrása: Unsplash (illusztráció)