2024 december 22

A dél-koreai atomban utazik a szomszédság

tEzA dél-koreai KHNP társaság építi fel a két új atomenergiablokkot a csehországi Dukovanyban. Ezt közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormány szerdai ülése után Prágában.

A kormány a nemzetközi pályázat nyertesével még tárgyalni fog. Két további atomerőművi blokk felépítésére szóló opcióról az újabb cseh atomerőműben, Temelínben. Ezt ismertette a kormány döntését Petr Fiala sajtótájékoztatón. Egy reaktor felépítésének költsége a mai árakon mintegy 200 milliárd koronát (3200 milliárd forint) tesznek ki. A cseh kormány a pályázat végső szakaszában a dél-koreai KHNP, és a francia EDF-csoport ajánlatai közül választotta ki a KHNP-ét. A kormányfő szerint a Cseh Köztársaság 1993-as megalakulása óta ez lesz a legnagyobb állami megrendelés. A reaktorok építése öt év múlva, 2029-ben kezdődne. Az előkészítési munkálatok költségeit 80-85 milliárd koronára tervezik – tette hozzá Zbynek Stanjura pénzügyminiszter – ismertte a távirati iroda.

Az első reaktort 2036-ban kell üzembe helyezni. A kormány döntésekor elfogadta a Cseh Energetikai Művek (CEZ) véleményét, amely tavasszal elemezte a két társaság ajánlatát. „A koreai ajánlat gyakorlatilag minden értékelt területen jobb volt a franciákénál” – mutatott rá a miniszterelnök. A cseh kormány az ország atomerőműveinek bővítésére 2020-ban írt ki pályázatot. Ez lényegében tavaly ősszel lezárult, majd már csak a két versenyben maradt csoportnak kellett megtennie végső ajánlatát. Közülük választotta a kormány a dél-koreait. Csehországnak két atomerőműve van hat reaktorral.

A nyolcvanas évek közepén üzembe helyezett Dukovany-erőműben négy, egyenként 510 megawattos reaktor. A kilencvenes évek végén átadott temelíniben két ezer-ezer megawattos reaktor működik. A tervek szerint mindkét erőműben két-két új reaktor épül.