Brüsszelből kérnek engedélyt
Tarlós István közölte, várhatóan jövő héten Brüsszelbe látogat egy küldöttség, amelynek tagja lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik államtitkára, Szegvári Péter, a BKK igazgatóságának elnöke, Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója és Radnai Tibor, a projekt hivatalos vezetője. Arról tárgyalnak majd, hogy amennyiben indokoltan többe kerülne a metrófelújítás, a főváros saját gazdálkodásából származó pénzmaradványt uniós szankciók nélkül felhasználhassák a fedezet kipótlására.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
A főpolgármester elmondta azt is, hogy szerinte „arra reális és ésszerű számítani”, hogy a teljes alagúttal és – az eddigi tervekkel ellentétben – az északi szakasszal megkezdődhetnek a 3-as metró felújításának munkálatai szeptember végén, a másik két szakaszra pedig új tendert írnak majd ki. A tényleges döntéshozó azonban a BKV igazgatósága – fűzte hozzá.
A kormánnyal kötött 137,5 milliárd forintról szóló támogatási szerződés érvényes, az összeg rendelkezésre áll, így az egyik szakaszra és az alagút munkálataira a fedezet bőven megvan – hangsúlyozta Tarlós István.
Hozzátette, a szerdai kormányülésen egyértelművé vált, hogy a támogatási szerződést nem akarja felmondani a kormány. Erre egyébként is elvileg csak kétoldalúan lenne lehetőség, és még ha a közgyűlés meg szavazná is, ő megvétózná a döntést – jelentette ki.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„Ha a fene fenét eszik, akkor is”
Tarlós István úgy fogalmazott, a metrót felújítják, „ha a fene fenét eszik, akkor is”, mert ez elsősorban „lelkiismereti” kérdés.
Beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „komolyabb forrást” helyezett kilátásba arra, hogy elbontsák a Nyugati téri és a Rottenbiller utcai felüljárót. Előbbi kiváltására szintbeli keresztezés létrehozása az esélyesebb jelenleg, utóbbinál pedig közúti aluljárót alakítanának ki.
A főpolgármester végül kitért arra, hogy a kormány döntése értelmében a Fővárosi Állat- és Növénykertbe tervezett biodómra eddig megítélt 25 milliárd forint mellé további 20 milliárd forintot kaphat Budapest.