2024 május 30

Takarékok: növekvő piaci részesedés a lakossági hitelezésben

Az integráció nyereséges maradt, az előzetes adatok szerint az elmúlt évet 10,8 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárták a szövetkezeti hitelintézetek – tájékoztatta az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) az MTI-t.

Az OTSZ közleménye szerint az összességében 9,5 százalékkal zsugorodó bankszektorban az integrációba tömörült hitelintézetek mérlegfőösszege a TakarékBankot nem számítva is nőtt, mintegy 1,5 százalékkal, a bankkal együtt pedig 1860 milliárd forintot ért el, ami 5,9 százalékos piaci részt biztosított az integrációnak.

Az aktivitás fenntartásában jelentős szerepe volt a végtörlesztésnek, amelynek keretében mintegy 70 milliárd forintnyi új devizahitel-kiváltó forintkölcsönt helyeztek ki a takarékok. Az új kihelyezések részben ellensúlyozták az elmúlt évben lejáró egyéb hiteleket és hozzájárultak ahhoz, hogy a 2012 végén fennálló 306 milliárd forint lakossági forinthitel-állomány csaknem 30 milliárd forinttal múlja felül a 2011. december végit. Ennek köszönhetően az integrációba tartozó hitelintézetek részesedése a lakossági hitelpiacon 10,6 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 10,2 százalékról – olvasható a közleményben.

 

A vállalkozói nettó forinthitel-állomány ugyanakkor az elhúzódó válság és a nehéz gazdasági körülmények miatt nem nőtt, tavalyi 224 milliárd forintos szintje mintegy 1 százalékkal marad el az előző évitől. Miután a bankszektorban ennél valamivel nagyobb mértékben zsugorodott a vállalkozói hitelezés, az integráció 8,3 százalék körüli piaci részesedése meghaladta az egy évvel korábbit.

„A többi hitelintézethez hasonlóan az integrált takarékok vállalkozói és önkormányzati kihelyezési lehetőségeit is befolyásolta a visszaesett hitelkereslet, a beruházások visszafogása, ugyanakkor elmondható, hogy a takarékok minden körülmények között igyekeztek fenntartani a vállalkozói finanszírozást” – idézi a közlemény Varga Antalt, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatóját.

A OTSZ közleménye szerint az összesen 1245,7 milliárd forintot kitevő betéteken belül a lakossági forintbetétek 1,5 százalékkal, a vállalati forintbetétek 6 százalékkal bővültek. Ennek megfelelően a takarékszektor megőrizte előkelő helyét a háztartási forintbetétek gyűjtésében, 1050 milliárd forintos állományával piaci részesedése tavaly csaknem fél százalékponttal nőtt és megközelíti a 16 százalékot.

A gazdasági körülmények javulásával jelentős tere lehet a hitelbővülésnek, a takarékszektor hitel/betét aránya ugyanis 52 százalék, szemben a bankszektor mintegy 120 százalékával – olvasható a közleményben.

 

Míg a teljes bankszektor a múlt évet adózás előtt közel 106 milliárd forintos veszteséggel zárta, addig az integrációba tartozó hitelintézetek – a TakarékBankkal együtt számítva – mintegy 10,8 milliárd forint összegű adózás előtti eredményt értek el.

„A takarékszövetkezetekre mindig is jellemző volt a kiszámítható, lépésről lépésre való növekedés, amelyet döntően a lakosságtól begyűjtött forintforrásokra alapoztak, így maradhattak nyereségesek a válság ellenére is” – mondta Varga Antal.

A takarékok összesített hatékonysági mutatói, ha szerény mértékben is, de tovább javultak: a tőkearányos megtérülés az előzetes adatok szerint az integrációban – a TakarékBank adata nélkül – 8,37 százalék, míg az eszközarányos megtérülés közelíti a 0,7 százalékot.

Az OTSZ-tagok összesített saját tőkéje tavaly december végén 121,6 milliárd forint volt, 7,5 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi hasonló adat.

Az összes takarékszövetkezet közel 80 százalékát tömörítő integrációban idén a piaci részesedés további mérsékelt növekedésével számolnak, amiben szerepe lehet a TakarékBank kisebbségi állami tulajdonosa által biztosított új üzleti lehetőségeknek is. Ezért a takarékszektorban új fiókok nyitására, és a mintegy 7 ezer fős alkalmazotti létszám bővítésére is számítani lehet – olvasható az integráció közleményében.