15 perces
22000-es lélektani szintje alá esett vissza a MOL árfolyama szerdán, 21700 forintnál találtuk a napon belüli aljat, zárni pedig 21795 forinton sikerült. Nem sikerült tehát 22000 fölött maradva új lendülettel a 22500-as sávtető felé indulni, újra az 1000 forintos tartomány alsó részében a papír. 21500 jelenti sávaljként az első érdemi támaszt, ennek elesése veszélyeztethet csak olyan fontos szintet, mint a 21200-as kitörési szint. Egyelőre nem duzzad az erőtől az árfolyam, de a fontosabb támaszok letörésére még nem került sor.
Támasz: 21500
Ellenállás: 22500

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Alacsony forgalom mellett távolodott a csökkenő háromszög felső szárától az olajvállalat árfolyama szerdán a keddi hosszú kanócos gyertyát követően. Az 50 napos mozgóátlag alá tért ezzel vissza a papír, érdemi következtetést azonban a háromszögből érkező kilépéssel vonhatunk le a folytatást illetően. A 21500-as támasz elesése akár 21200-at is magával ránthatja, ennek a két értéknek az elesése lenne erősen negatív jelzés a folytatásban. A háromszögből felfelé érkező kitörés ezzel szemben a 23000-es zóna felé mutathat, az itt található lokális csúcshoz.
Támasz: 21500
Ellenállás: 22250 (háromszög)

Heti
Jelentős gyengüléssal törte a 22000-es lélektani zónát a MOL árfolyama az elmúlt héten, így karnyújtásnyira került a 21200-as szinttől. A hetes grafikonon is van jelentősége ennek a támasznak, letörésével akár 20000 felé is folytatódhat a gyengülés, ami a meredek emelkedő csatornát is veszélybe sodorhatja. Fontos támaszok várnak tehát a papírra, 21200 letörése esetén az emelkedő trendnek kéne újra felfelé fordítania az árfolyamot. Ha ez sikerül, akkor a hosszú távú pozitív technikai kép megmaradhat a közel két éves emelkedő trend pedig sértetlenül megúszhatja a korrekciót.
Támasz: 21200
Ellenállás: 23200
