2024 június 18

Súlyos kockázat a pénzügyi tranzakciós adó

Christian Noyer a londoni gazdasági napilapnak kijelentette, hogy az Európai Bizottság tervezete „teljes felülvizsgálatra szorul”. A tranzakciós adó bevezetésének lehetőségét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vetette fel. Az illeték kivetésének célja az lenne, hogy a pénzügyi szektor is kivegye a részét a válság miatt a gazdaságokra nehezedő terhekből.

Kizárt az adó uniós szintű meghonosítása

Egyes tagállamok ellenállása azonban kizárja az új tranzakciós adó uniós szintű meghonosítását, ezért 11 eurótagország úgynevezett megerősített együttműködés keretében kezdett hozzá az illeték bevezetésének előkészítéséhez.

Az adó bevezetése azt jelentené, hogy az érintett országok pénzintézetei közötti összes tranzakciót 0,1 százalékos, a származékos ügyleteket pedig 0,01 százalékos adó terhelné, akkor is, ha csak az egyik pénzintézet honos olyan országban, amelyik alkalmazza a tranzakciós adót. Ebből becslések szerint 35 milliárd euró folyhatna be a tagállamok kasszájába.

Csökken a piacok likviditása

A francia jegybank vezetője a Financial Timesnak adott interjúban kijelentette: a bizottsági javaslat azzal az óriási kockázattal jár, hogy az adónemet alkalmazó tagországokban csökken a gazdasági teljesítmény, növekszik a kormányzati és a vállalati szektor tőkeköltsége, a kereskedelmi tevékenység jelentős részét a piaci szereplők elviszik ezekből az országokból, és így csökken a piacok likviditása is.

Noyer, aki az euróövezeti jegybank (EKB) irányítótestületének is tagja, hozzátette: a jegybankok szempontjából a repópiacok „teljes kiszáradásának” kockázata a fő aggodalomforrás, mivel ez azt jelentené, hogy a monetáris politika transzmissziós funkciója komoly mértékben gyengül, és a pénzügyi stabilitás kockázata sem lenne elhanyagolható.

Franciaországnak nem célja a pénzügyi szektor „megsemmisítése”

A francia jegybankelnök szerint nyilvánvalóan a francia kormánynak sem állhatott soha szándékában a francia pénzügyi szektor „teljes szegmenseinek megsemmisítése”, munkahelyek tömeges kiszervezése és ezzel az egész francia gazdaság károsítása.

A Financial Times ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy jóllehet az előző francia kormányok az EU-szintű pénzügyi tranzakciós illeték legfőbb szószólói között voltak, a jelenlegi szocialista kormány – a pénzügyi szektor nyomására – az utóbbi hónapokban igyekszik enyhíteni a brüsszeli tervezetet.