2024 április 18

Rogán: a növekedést segítő IMF-megállapodás kell

Rogán Antal a parlament általa vezetett gazdasági bizottságának szerdai – a 2008-as IMF-megállapodás körülményeit és következményeit megvitató – ülését összegezve újságíróknak azt mondta: a négy évvel ezelőtti egyezség gyors megkötését nem az államadósság visszafizetése indokolta, hanem az, hogy bankmentőcsomag vált szükségessé és növelni kellett a jegybank devizatartalékát. Hozzátette: a szocialista kormány előzőleg olyan gazdaságpolitikai hibákat követett el, amelyek elkerülhetetlenné tették az IMF-megállapodást, a kabinetnek ezért nem volt ereje és lehetősége mérlegelni a feltételeket. Csakhogy a 2008-as IMF-megállapodásnak súlyos következményei voltak, a nyugdíjak és a közszolgálati bérek csökkentéséhez vezetett, és mélyítette a gazdasági válságot, a visszaesés így 2009-ben csaknem 7 százalékos lett – mondta.

Rogán Antal szerint ma viszont az ország jobb helyzetben van a négy évvel ezelőttinél, ezért a növekedés esélyeit rontó megállapodás helyett olyanra van szükség, amely segíti a gazdasági növekedést. Ezért is helyes az, hogy a kormány világossá tette, mik azok a feltételek, amelyeket nem vállal – jelentette ki. Megerősítette, hogy jövő hétfőn kész tájékoztatni a gazdasági bizottságot arról, hogy mit tartalmaz az IMF-nek és az Európai Bizottságnak levélben megküldött kormányálláspont. Tervei szerint az ülés nyilvános lesz, de erről még egyeztet a frakcióval.

A Fidesz frakcióvezetője arra is utalt, hogy szerinte az MSZP és a szocialista kormány tisztában volt a 2008-as IMF-megállapodás súlyos következményeivel, azzal, hogy megszorítások lesznek. Mint mondta, bár a Gyurcsány-kormány olyan szándéklevelet küldött a valutaalapnak, amely nem tartalmazta a 13. havi nyugdíj megszüntetését (mindössze 80 ezer forintban maximálta volna az ellátást), a szocialistáknak tudniuk kellett, hogy ez be fog következni, de nem beszéltek őszintén, sőt a 13. havi megtartását ígérték még 2008 novemberében is.

Arra a kérdésre, hogy a kormány tartani tudja-e a jövőre tervezett 2,2 százalékos hiánycélt, a frakcióvezető azt mondta: bár ezt minden évben vitatták előzetesen, a kabinet tavalyelőtt és tavaly is tartotta azt, idén is tartani fogja, „miért lenne ez másként 2013-ban”.

Rogán Antal újságírói kérdésre – a jegybank függetlensége miatt – nem akarta kommentálni a monetáris tanács előző napi döntését, hogy 25 bázisponttal, 6,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. Megjegyezte azonban, nincs Európában olyan nemzeti bank, amely a jelenlegi gazdasági helyzetben kamatot emelne, ráadásul az elmúlt három hónapban az állampapír-piaci kibocsátásoknál a hozamelvárás kisebb volt az alapkamatnál.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország kedvezőbb helyzetben van a 2008-asnál, beszélt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékának szintje rendben van, „sőt, talán túlságosan is óvatosan van megállapítva”. Arra a kérdésre, úgy látja-e, hogy a tartalékot „esetleg másra is fel lehetne használni”, a frakcióvezető nemmel válaszolt. „Magas a devizatartalék szintje, de ez nem baj” – jelentette ki.