Sötét mód ikon
2026 június 11
Részben működhet a Spanghero

Részben működhet a Spanghero

A Spanghero folytathatja a darált húsfélék és a felvágottak termelését, valamint a készételeket gyártó részlege is újraindulhat. A fagyasztott nyershús-raktározási tevékenységét azonban nem folytathatja a cég. A délnyugat-franciaországi Castelnaudary-ban mintegy háromszáz ember került kényszerszabadságra azt követően, hogy a francia kormány azzal vádolta meg múlt csütörtökön a Spangherót: tudta, hogy lóhúst adott el marhahúsként a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott svéd vállalat francia alvállalkozójának.

Az egészségügyi vizsgálatról készített teljes és végleges jelentés a miniszter szerint péntekre készül el. „A raktáron lévő hús nyolcvan százalékát ellenőriztük, a vizsgálat a még megmaradt húsz százalék esetében folyik” – hangsúlyozta Le Fol. Elmondta, hogy „elegendő részlet” áll rendelkezésre ahhoz, hogy a jelenlegi stádiumban visszaadhatók a cég engedélyei. „El tudják képzelni, hogy engedélyezném az újraindítást, ha a legkisebb kétség is felmerülne?” – tette fel az újságíróknak a kérdést a miniszter. Le Fol – aki emlékeztetett arra, hogy az engedélyeket nem bevonták, hanem egy hétre felfüggesztették – és Benoit Hamon fogyasztóvédelmi miniszter hétfőn este fogadja a Spanghero üzemi tanácsának képviselőit. A miniszter megerősítette: a kormány álláspontja szerint a cégnél „gazdasági csalás” történt” azzal, hogy a Romániából importált lóhúson marhahúsra cserélték a címkét.

A cég vezetése továbbra is kitart az ártatlansága mellett. A Findus svéd vállalatnak Nagy-Britanniában botrányt okozó, lóhússal kevert mélyhűtött marhahús-készítményeit a német-luxemburgi határ közelében található Metzben tevékenykedő Comigel nevű alvállalkozás állította elő. A vállalkozásnak a délnyugat-franciaországi Castelnaudary-ban bejelentett Spanghero szállította a Romániából rendelt húst. A Comigel a Finduson kívül más vállalatoknak is készített olyan „marhahús-készítményeket”, amelyekbe úgy került lóhús, hogy ez nem volt feltüntetve a termékeken. A francia kormány csütörtökön azt közölte: a vizsgálat rávilágított, hogy a Spanghero tudta, hogy lóhúst marhahúsként adott tovább. A romániai vágóhidat, ahol a Spanghero a lóhúst vette és a vámügyi papírok szerint lóhúsként szállította Franciaországba, viszont nem terheli semmilyen felelősség az ügyben, miután az előírásoknak megfelelően járt el.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.