A Brexit miatti aggodalmak enyhülésének köszönhetően a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,67 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,58 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,66 százalékkal emelkedett nyitásban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,64 pontos csökkenéssel, 25 814,19 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest gyakorlatilag nem változott.
Újabb trendforduló?
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 47,86 dollárba került péntek délelőtt kilenc órakor, 67 centtel, 1,42 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 45 centtel, 0,97 százalékkal, 46,66 dollárra nőtt.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Az eurót 1,1231 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,06 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Most érdemes a kutakra menni
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott. A csökkentéssel a benzin átlagára 341-342 forintra mérséklődött, a gázolajé 341-342 forint maradt. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
Itthon jó lehet a hangulat
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint esetleg a csütörtöki erősödés folytatódhat. Ugyanakkor a Brexitről szóló jövő heti szavazással kapcsolatos félelem miatt nagy áringadozás várható. Bármilyen közvélemény-kutatás jelenik meg, a piac egyből reagál, ami leginkább a devizákon látszik. Mindenki a szavazásra koncentrál és ez nagy mértékben befolyásolhatja a magyar kereskedést is.
Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén nem számít jelentős változásra az európai hangulatban, szerinte enyhe pozitív nyitás várható. Kiss Mónika kommentárjában jelezte, hogy piaczárás előtt, a zárószakaszban esedékesek a régiós börzék részvényeit tömörítő CECE index változásainak követése, bár ebben a negyedévben nagyon jelentős átrendezésekre nem számít az elemző.
Mégsem lesz Brexit?
Csütörtökön fegyveres támadás halálos áldozata lett az ellenzéki brit Munkáspárt egyik alsóházi képviselőnője, Jo Cox. A pénzpiacok, amelyek a hét túlnyomó részében viharosan reagáltak a Nagy-Britanniából érkező hírekre a jövő heti népszavazás előtt, a jelek szerint úgy értelmezték a merényletet, amely a szavazókat az uniós tagság támogatásának irányába terelheti. Erre utal az is, hogy az egyik legjelentősebb fogadóirodánál, a Betfairnél hány óra leforgása alatt 6 százalékponttal 63,7 százalékra emelkedett az uniós tagságot pártolók tábora.
Jó a hangulat Ázsiában
Ázsiában erősödtek a vezető tőzsdeindexek a Brexit miatti aggodalmak enyhülésének nyomán, de múlt péntekhez képest jelentős veszteségben állnak. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,8 százalékkal nőtt, de így is 2,5 százalékot veszített értékéből egy hét leforgása alatt.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Tokióban 1,05 százalékos, Hongkongban 0,42 százalékos, Ausztráliában 0,32 százalékos, Dél-Koreában pedig 0,14 százalékos pluszban álltak az irányadó mutatók a záráshoz közeledve. Sanghajban 0,55 százalékos, Sencsenben pedig 0,69 százalékos pluszt mutattak az indexek.
Felejthető volt a tegnapi nap
Eséssel fejezték be a kereskedést csütörtökön a főbb nyugat-európai értéktőzsdék. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 503,26 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 25 814,83 ponton zárt csütörtökön.