Egész Európában estek a részvények
A frankfurti DAX-index 0,87 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,46 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,36 százalékkal csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,48 pontos csökkenéssel, 21 109,78 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,04 százalékkal gyengült.
Újra emelkedik az olaj ára
A kőolaj világpiaci ára emelkedik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj novemberi szállításra hordónként (159 liter) 48,11 dollárba került hétfő délelőtt kilenc óra körül, 64 centtel, 1,34
százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára októberi szállításra hordónként 78 centtel, 1,75 százalékkal, 45,46 dollárra nőtt.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az eurót 1,1304 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, ami napi szinten 0,03 százalékos erősödést jelent. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,1282, a legmagasabb pedig 1,1323 dollár volt.
A magyar elemző számítása is bejött
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt kis csökkenést tartott valószínűnek a
Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, Móró Tamás. A blue chipek közül a Richter várhatóan jobban teljesít majd az átlagnál, a papír viszonylag erős lehet, miután a Richter Gedeon és partnere, az Allergan megkapta az amerikai gyógyszerügyi hivatal engedélyét cariprazine kapszulák
forgalmazására.
Erős exodus volt
Pénteken a befektetők szinte menekültek az európai részvényekből, miután az amerikai jegybankrendszer (Fed) előző este változatlanul hagyta alapkamatát, de előrejelzéseivel és kommentárjaival növelte a bizonytalanságot, későbbi szándékai felől. Janet Yellen, a Fed elnöke a kínai növekedés lassulásával, az ebből fakadó világgazdasági bonyodalmakkal és ezeknek az Egyesült Államokban is lehetséges káros következményeivel indokolta a halasztást és a Fed előrejelzéseinek rontását, de közben nem zárta ki, hogy a Fed következő, október 28-án befejeződő értekezletén emelhetik az alapkamatot.
Az EKB is aggódik
Peter Praet, az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza egy szombaton közölt nyilatkozatában jelezte, hogy az euróövezeti jegybank osztja a Fed aggodalmait a világgazdaság helyzetét illetően. Megismételte azt is, hogy az EKB szükség esetén kész további intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy az infláció elérje a 2 százalékos célszámot.
Nem sok adot várunk ma
Hétfőn amúgy viszonylag kevés piacmozgató makroadat várható: délelőtt teszik közzé a németországi termelői árak, délután pedig az amerikai használtlakás piac augusztusi helyzetéről szóló jelentést. A piacok figyelme újra Görögországra irányul, ahol a vasárnap tartott parlamenti választás eredményeként visszatér a hatalomba Alekszisz Ciprasz volt miniszterelnök és az általa vezetett baloldali párt, a Sziriza.
Ciprasz újraválasztása megnyugtathatja a pénzpiacokat és az európai vezetőket, jobban bízhatnak abban, hogy Görögország betartja a harmadik mentőcsomagban vállalt kötelezettségeit és egy politikailag stabilabb időszak kezdődik a dél-európai országban. A választás előtt számos politikai elemző figyelmeztetett, hogy a Sziriza ellenzékben nagyobb kockázatot jelent a görög mentőcsomagra mint kormányzó pártként.
Így végződött a kereskedés a múlt héten
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,92 százalékkal süllyedt, 1397,30 ponton zárt pénteken, 2,11 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,40 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 21 119,26 ponton zárt pénteken.