Sötét mód ikon
2026 június 08
Pénz helyett csokit a gyereknek?

Pénz helyett csokit a gyereknek?

A legnagyobb magyar játékáruházlánc, a Regio Játék által végzett kutatás eredményei szerint minden második magyar nő 1-5 fő közötti ismerős látogatására számít húsvétkor, míg a hölgyek harmada nem vár locsolókat idén. A községekben élők között a legmagasabb azok aránya (26 százalék), akik ötnél is több locsolóra számítanak, ez a szám a vidéki városokban 20, míg Budapesten mindössze 14 százalék. A válaszadók mindössze fele elégedett locsolói számával, ötből egy 18-24 év közötti nő kifejezetten szeretné, ha több locsoló látogatná meg húsvét hétfőn.

húsvét2A locsolkodni induló gyerekek nagy része csokit (42 százalék), festett tojást (30 százalék) vagy pénzt (16 százalék) kap. Ez utóbbira leginkább a vidéki gyerekek számíthatnak: a községekben élők 20 százaléka jutalmazza pénzzel a hagyományt, a vidéki városokban 17, míg Budapesten mindössze 8 százalék ez az arány.

Az ünnepen nem csak a locsolásért jár az ajándék: a gyerekek a szüleiktől jellemzően kisebb játékot (43 százalék), csokit és más édességet (44 százalék) kapnak, minden tizedik gyermeknek pedig nagyobb (5000 Ft feletti értékű) játékot hoz a húsvéti nyuszi. Ismerősök gyermekeinek, rokonoknak a döntő többség (57 százalék) édességgel kedveskedik.

„A játékkereskedelemben nagyon fontos időszak a húsvét. Idén nagy népszerűségnek örvendenek a társasjátékok, mint a Lotti Karotti nyuszifutam és a klasszikus Gazdálkodj okosan!, valamint a szabadtéri játékok, a labdák, rollerek, biciklik és görkorcsolyák” – fűzte a kutatás eredményeihez Gyaraki József, a Regio Játékalapító ügyvezetője. „A sok ünnepi csokoládé mellett ezek a termékek a gyerekek készségeit is fejlesztik, vagy épp mozgásra ösztönzik őket”– hangsúlyozta a szakember.

A felmérés adatai szerint a húsvéti hagyományok közül a tojásfestés továbbra is erősen él: a válaszadók 77 százaléka díszít tojásokat az ünnep alkalmából, ebben a tekintetben nincs számottevő különbség sem lakhely, sem korcsoport szerint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.