Sötét mód ikon
2026 július 21
Összeborulnak a gyógyszergyártók az ebola miatt

Összeborulnak a gyógyszergyártók az ebola miatt

A Johnson and Johnson (J and J) amerikai társaság szerdán közölte, hogy jövőre legalább egymillió adagot állít elő kétlépcsős oltóanyagából, és már tárgyalt az együttműködésről a GlaxoSmithKline (GSK) brit céggel, amely a rivális vakcinán dolgozik. Az, hogy a súlyosan fertőző vérzéses láz elleni vakcina előállítása gazdaságos-e, még mindig nem világos, de a gyógyszeripari cégekre nagy nyomás nehezedik, hogy megoldást találjanak az Afrika egyik legszegényebb területén pusztító nagy nemzetközi egészségügyi válságra.

Paul Stoffels, a Johnson and Johnson kutatásokért felelős vezetője kifejtette: fontos, hogy több kísérleti vakcinát fejlesszenek addig, amíg nem lesz egyértelmű, hogy melyik hatásos. A jövőben a forrásokat egy, egyértelműen hatásos oltóanyagra fordíthatják.

Andrew Witty, a GSK vezetője szerdán elmondta, hogy a héten Genfben szakértők megvitatják annak lehetőségeit, miként tudnának minden gyógyszeripari vállalatot bevonni az együttműködésbe, még azokat is, amelyek közvetlenül nem vesznek részt az ebola elleni védőoltás fejlesztésében.

Eddig nem fordítottak erre elég energiát

A halálos betegség ellen nincs védőoltás. A gyógyszeripari vállalatok ódzkodtak attól, hogy erőforrásaikat erre fordítsák, mert a múltban az ebolajárványok kis kiterjedésűek voltak. Az eddigi kutatási erőfeszítéseket nagyrészt nem a szórványos megbetegedések ösztönözték, hanem a nyugati országok attól való félelme, hogy a vírust biológiai fegyverként használhatják terroristák.

A GSK és a NewLink Genetics által kifejlesztett védőoltások klinikai tesztjei folyamatban vannak, a J and J humántesztjei januárban indulnak. A GSK első védőoltása várhatóan az év végére készül el.

Még több pénzt pumpálnak a kutatásba

Az amerikai vállalatok 200 millió dollárt költenek a program felgyorsítására. és azt tervezik, hogy január elejétől egészséges önkénteseken tesztelik a védőoltást Európában, az Egyesült Államokban és Afrikában.

Közel négyezer-kilencszáz ember halt már meg a február óta elsősorban Nyugat-Afrikában pusztító ebolajárványban. Az érintett országok egészségügyi hatóságai október 19-ig összesen 9936 fertőzöttet regisztráltak, és közülük 4877 ember – majdnem minden második fertőzött – belehalt a vérzéses lázba. A járvány terjedését még mindig nem sikerült jelentősen lelassítani Nyugat-Afrikában.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.