2025 március 04

Orbán nemet mondott – Magyarország blokkolta a húsz milliárdos EU-s katonai csomagot

Magyarország megvétózta az EU-s húsz milliárd eurós katonai segélycsomagját Ukrajnának. Orbán Viktor ellenállása miatt Brüsszel kihagyta a finanszírozási tervet a találkozó záródokumentumából, majd egyre nő a bizonytalanság az uniós támogatások jövője körül.Mi lesz a következő lépés?

Magyarország megvétózta az EU húsz milliárd eurós katonai segélycsomagját Ukrajna számára

A Politico értesülései szerint Magyarország ellenállása miatt az Európai Unió Tanácsának következtetéseiből kikerült a Kaja Kallas külügyi főképviselő által javasolt húsz milliárd eurós katonai segélycsomag Ukrajna számára. A március 6-i uniós csúcstalálkozó záródokumentumában így már nem szerepel a katonai finanszírozás terve.

Magyarország és Szlovákia az ellenállás élén

Magyarország korábban is következetesen ellenezte az uniós források katonai célokra történő felhasználását, és Orbán Viktor miniszterelnök egy kiszivárgott levélben is világossá tette álláspontját. António Costa, az Európai Tanács elnöke személyesen próbálta meggyőzni a magyar kormányfőt Budapesten, azonban nem járt sikerrel, ezt egy újabb levélben is elismerte.

Szlovákia is nyíltan ellenezte a csomagot, míg több nagy uniós tagállam – köztük Franciaország és Olaszország – a háttérben támogatta annak elhagyását.

Gazdasági és geopolitikai okok a háttérben

A döntés mögött gazdasági megfontolások is állhatnak. Hiszen az uniós országok jelentős gazdasági nehézségekkel küzdenek, és a katonai kapacitásaik is korlátozottak. Emellett az Egyesült Államok is megváltoztatta Ukrajna támogatásának megközelítését, és Trump kormánya felfüggesztette Kijev katonai segélyezését.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az uniós védelmi kiadások növelésére tett javaslatokat. Továbbá felmerült annak lehetősége is, hogy bizonyos védelmi hiteleket kötelezően Ukrajna támogatására kellene fordítani.

Egyre nagyobb bizonytalanság Ukrajna támogatása körül

Az EU 2025-ig már hatvan milliárd eurót különített el katonai segélyre Ukrajna számára. Amely fegyvereket, lőszereket és más katonai eszközöket tartalmazott. Az új fejlemények azonban azt jelzik, hogy az európai vezetők körében is növekszik a bizonytalanság a folytatásról. Miközben az egyre mélyülő gazdasági válság és geopolitikai átrendeződés kihívások elé állítja az Uniót.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock