A tavalyi negyedik negyedévben 117,3 millió okostelefont
értékesítettek Kínában, 7,9 százalékkal többet, mint egy évvel
korábban. Tavaly összesen 434,1 millió darabot adtak el, 2,5
százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
A legnépszerűbb márkák rangsora átrendeződött az év folyamán,
az éves eladási ranglistát vezető Xiaomi a negyedik negyedévben a
harmadik helyre csúszott vissza, a vezetést az éves ranglistán
második Huawei vette át, míg az éves forgalomban harmadik Apple a
második helyet szerezte meg.
A 2013-as év vezető hármasa, a Samsung, Lenovo és a Coolpad
teljesen eltűnt a 2015-ös ranglistáról.
A negyedik negyedévben a Huawei 17,9 millió okostelefont
értékesített Kínában, 50,8 százalékkal többet, mint egy évvel
korábban, piaci részesedése pedig 15,2 százalékra nőtt az egy évvel
korábbi 10,9 százalékról. A Huwei 2015-ös piaci részesedése 14,5
százalék lett 62,9 millió, az előző évinél 53,0 százalékkal több
készülék eladásával.
Az Apple a tavalyi negyedik negyedévben 17,1 millió
okostelefont értékesített Kínában, 16,8 százalékkal többet, mint
2014 negyedik negyedévében. Piaci részesedése 14,6 százalékra nőtt
13,5 százalékról. Az Apple tavaly 13,4 százalékos piaci részesedést
szerzett Kínában a 2014-es 8,8 százalék után 56,0 százalékkal több,
58,4 millió iPhone eladásával.
A Xiaomi 16,9 millió okostelefont értékesített, 15,3
százalékkal többet, mint egy évvel korábban, piaci részesedése
pedig 14,4 százalékra emelkedett 13,5 százalékról. A Xiaomi 2015-ös
piaci részesedése 15,0 százalék volt az egy évvel korábbi 12,4
százalék után. Tavaly a 2014-esnél 23,2 százalékkal több, 64,9
millió okostelefont értékesített a Xiaomi.
A prémium kategóriás készülékek értékesítésében a Huawei
mutatta fel a legnagyobb előrelépést tavaly Kínában, hiszen
készülékeinek átlagos eladási ára (ASP) 20,9 százalékkal 213
dollárra emelkedett, miközben az egész évben piacvezető Xiaominál
az ASP 7,6 százalékkal 141 dollárra csökkent. Az ASP az összes
többi kínai gyártónál is csökkent tavaly. A legmagasabb átlagáron
az Apple értékesítette készülékeit, 718 dolláron, 15,7 százalékkal
drágábban az előző évinél.