2024 október 05

Nincs visszafizetési kockázata az elutasításnak

A törvényszék csütörtökön utasította el Magyarország kereseteit, hogy két infrastrukturális nagyprojekthez kapcsolódó áfa-viselés is legyen része az uniós támogatásnak.

Az NGM hangsúlyozza: konzervatív költségvetési tervezés eredményeként a peresített összegeket illetően – a határozatok ismeretében – a magyar fél költségvetési bevételt sem számol el. Az elutasító döntés tudomásul vétele esetén a Közlekedési Operatív Program keretének egy része felszabadul, amely újabb fejlesztésekre fordítható. A per folytatása és jogerős pozitív kimenetelű döntés esetén a peresített összeg – a projekt megvalósulásának függvényében 10 milliárdos nagyságrendben – pénzforgalmi szemléletben bevételként enyhítheti a központi költségvetés terheit.

A kormánynak két hónapon belül kell döntenie arról, hogy benyújt-e fellebbezést az Európai Törvényszék első fokon hozott ítélete ellen.

Magyarország 2008 decemberében nyújtotta be a bizottságnak az „M43 autópálya Szeged és Makó közötti szakasza”, illetve a „Budapest-Kelenföld – Székesfehérvár – Boba vasútvonal átépítése, I. szakasz, 1. ütem” című nagyprojektek támogatására vonatkozó kérelmeit. Ezekben a magyar hatóságok az általános forgalmi adót mint támogatható kiadást vették figyelembe, mivel álláspontjuk szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) sajátos helyzeténél fogva nem tudja továbbhárítani és visszaigényelni az általa megfizetett forgalmi adót, tehát annak terhét ténylegesen viseli. A vonatkozó uniós szabályok értelmében azonban az EU Kohéziós Alapjából támogatott projektekhez kapcsolódó, megtérülő áfára nem igényelhető uniós támogatás. Az Európai Bizottság pedig úgy vélte, hogy a forgalmi adó megfizetése az adót tartalmazó díjak formájában végső soron az autópályák, illetve a vasúti pályahálózat használóira hárul, így a beruházás fázisában felmerült forgalmi adóból eredő költségek igenis megtérülnek, függetlenül attól, hogy Magyarországon az autópályák, illetve a vasúti pályahálózat építtetője és üzemeltetője nem ugyanaz a cég. A Bizottság ezért úgy határozott, hogy az így felmerült áfára nem nyújtható uniós támogatás.

Csütörtöki ítéletében a törvényszék a bizottság álláspontját fogadta el.