Már nem nyit ki Japán és Szöul az idén
Tokióban a Nikkei-225 index 0,27 százalékkal, 51,48 ponttal nőtt, 19 033 pontra erősödött. A japán kereskedést kedvezően befolyásolta az amerikai tőzsdeindexek keddi erősödése, habár a kereskedés első szakaszában még 19 100 pont fölött is járt a Nikkei. Japánban 2015-ben már nem nyit ki a tőzsde, a kereskedés január 3-án folytatódik.
A Nikkei éves szinten 9,1 százalékkal nőtt, leginkább a japán jen árfolyamának gyengülése, a japán központi bank eszközvásárlásai és az amerikai gazdasági növekedés miatt.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Szöulban szintén a szerdai volt 2015 utolsó kereskedési napja, a dél-koreai Kospi index 0,25 százalékos, 5 pontos gyengülés után 1961 ponton fejezte be az évet. A Kospi éves szinten így 2,39 százalékot tudott erősödni. Szerdán a kereskedés volumene alacsony volt, 298 millió részvény cserélt gazdát, 422 cég részvényárfolyama nőtt, 393 cégé csökkent.
A dél-koreai befektetők a helyi vállalatok negyedik negyedéves céges jelentéséire várnak, de a gazdaság teljesítményével kapcsolatos aggodalmak beárnyékolták a hangulatot a tőzsdén.
Csúcson Sydney
Sydneyben az ausztrál S&P/ASX-200 index 1 százalékkal, 52,56 ponttal nőtt és 5319 pontra emelkedett. A kereskedés volumene alacsony volt, de a részvényárfolyamok minden piaci szegmensben emelkedtek, különösen a bányászati szektorban. Az ausztrál részvénypiac jelenleg kéthónapos csúcson van, legutóbb januárban emelkedtek ilyen sokáig egyhuzamban a részvényárak.
Természetesek a kilengések
A tokiói záráskor még nyitva tartó hongkongi tőzsdén 0,39 százalékos gyengülés volt, a sanghajin viszont 0,14 százalékos erősödés. Hongkongban jól indult a kereskedés, a Hang Seng index 0,5 százalékos emelkedést ért el, de a nemzetközi olajárak csökkenés miatt megszakadt a részvények drágulása. Az elemzők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az alacsony forgalom mellett ilyenkor természetesek a kilengések. Sanghajban a Shanghai Composite Index kis csökkenés és kis erősödés között ingadozott a zárás előtt.
Jó hírekre menetelt Amerika
Emelkedtek a New York-i tőzsde irányadó mutatói kedden. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 192,85 ponttal, 1,1 százalékkal 17 721,12 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 21,73 pontot, 1,06 százalékot erősödött, és 2078,23 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 66,95 pontot, 1,33 százalékot növekedett, és 5107,94 ponton zárt.