A hvg.hu portál csütörtökön azt írta: a kabinet is felismerte, hogy elrontotta a törvényt, ezért „vissza akar táncolni” a reklámadóból. A lap értesülései szerint már tárgyalnak a Magyar Reklámszövetséggel arról, hogy mi legyen az adónem sorsa. A 2015-re vonatkozó költségvetés tervezete szerint a kormány 4 milliárddal kevesebb, 6 milliárd forintos bevételre számít az augusztusban bevezetett reklámadóból.
Az NGM válaszában kiemelte: idén augusztus 21-ig több mint 700 adózótól érkezett bevallás a NAV-hoz, a befolyt bevételek a kormány előzetes várakozásának megfelelnek.
Egy októberi konferencián a reklámszakma képviselői és pénzügyi szakemberek egyaránt a reklámadóval kapcsolatos nehézségekre hívták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak figyelmét. A minisztérium szerint a jogszabály egyértelmű és „a szabályokat csak nagy nehézségek árán lehet félremagyarázni„.
A reklámadót augusztus 15-étől kell fizetni a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után a médiavállalkozásoknak, a kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók használóinak, az internetes reklámok közlőinek.