Sötét mód ikon
2026 július 01
Nem kell a bika vagy a medve megvadulásától tartani

Nem kell a bika vagy a medve megvadulásától tartani

A Pimco – amely társalapítója a neves befektető Bill Gross, és zászlóshajójában a Pimco Total Return Fundban 230 milliárd dollárt kezelnek – a következő 3-5 évben 3 százalékos hozamot vár a kötvénypiacon, és 5 százalékot a részvényeknél – derül ki a CNBC által ismertetett elemzésből. Meglátásuk szerint a bikapiac végére számíthatunk, de nem kell félnünk jelentős visszaeséstől a pénzügyi eszközök piacain.

bika_medve_flickrAz új semleges

A Pimco elemzői „Az új semleges” (The New Neutral) címet adták a tanulmányuknak, amely arra utal, hogy az amerikai jegybanki kamatok tartósan alacsony szintje hosszú távon semleges hatással lesz a gazdasági növekedésre, amennyiben más külső tényezők nem változnak. Vagyis sem a bika, sem a medve megvadulására nem készülhetünk az elkövetkező években.

A Pimco éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy az inflációval korrigált  kamatláb egyre inkább közelít a nullához, vagyis az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed által alacsonyan tartott ráta egyre inkább elveszíti az erejét.

Alacsony hozam kevés kockázattal

A közelmúltban apokaliptikus hangokat megütő gurukkal szemben a Pimco úgy látja, arra kell beállnunk a következő 3-5 évben, hogy a hozamok alacsonyak lesznek, ám nem kell különösebb lefelé mutató kockázattal számolni.

Véleményük szerint a 10 éves amerikai állampapír hozama egy 2,5 és 4 százalék közötti kötött pályán mozog majd a következő néhány évben.

Európa és Kína sem hasít

Az Európai Központi Bank (EKB) politikájával kapcsolatban a jelentés hangsúlyozza, hogy az eurózóna országaiban tapasztalható hatalmas szuverén adósságállományok miatt az EKB még sokáig alacsonyan tarthatja a kamatszinteket. Emellett látnak arra esélyt, hogy az EKB a mennyiségi lazítás (QE) eszközéhez is hozzányúlhat, vagyis más jegybankokhoz hasonlóan eszközvásárlási programok keretében pumpálhat pénzt a gazdaságba.

európaAz elemzés szerint az eurózóna növekedése átlagosan nem fogja meghaladni az 1,25 százalékot a következő 3-5 évben, ami arra utal, hogy a régió „nem túl egészséges”.

Kínával kapcsolatban a Pimco úgy látja, hogy továbbra is alkalmazkodó monetáris politikára van szükség a világ második legnagyobb gazdaságában. Emellett 6-6,5 százalékos növekedésre kell felkészülnünk.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.