Azóta, hogy a két héttel ezelőtti OPEC ülésen nem sikerült dűlőre jutniuk a résztvevőknek, gatyába rázta magát az olaj. Míg a találkozót követően 38 dollárig is visszaesett, mostanra az elmúlt 6 hónap rekord szintjein, 45 dollárnál jár a jegyzés.
Jelentős veszteségek
A közel-keleti olajexportáló országok tavaly 390 milliárd dollár bevételkiesést szenvedtek el az olajár esése miatt, és a veszteség az idén akár az 540 milliárd dollárt is elérheti – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn közzétett jelentésében.
Az olaj jegyzése 2014 közepén megközelítette a hordónkénti 120 dollárt, de az idén januárig 30 dollár alá esett, és jelenleg is csak 40-45 dollár körül mozog.
Valami megindult
Szaúd-Arábia azt tervezi, hogy tőzsdén értékesíti koronaékszere, a Saudi Aramco állami olajtársaság egy szerény részét.
Ez történt Dohában
A kőolajkitermelő országok április 17-én Dohában tartott találkozóján nem született megállapodás a termelés befagyasztásáról – közölte a nigériai és az ecuadori olajipari miniszter.