A videó kattintásra indul.
Csak Budapest indult felfelé
A kereskedés első perceiben Londonban a FTSE-100 index 0,33 százalék, a frankfurti DAX-index 0,58 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,13 százalék mínuszt jelzett. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,51 pontos emelkedéssel, 39 174,95 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest tehát 0,09 százalékkal erősödött.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Kereskedők szerint kezdetben az befolyásolja a befektetői hangulatot, hogy részben a kőolaj áresése miatt mínuszban zárt kedden a Wall Street, ami kihatott szerdán az ázsiai börzékre is, ahol nyereségrealizálás is gyengítette a tőzsdemutatókat.
Lehet még zuhanás itthon
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: negatív hangulatban indulhat az európai kereskedés, ami a magyar részvényindexre is hatással lehet, a blue chipek esetében további esésre lehet számítani.
Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője közölte: a kedvezőtlen nemzetközi hangulat a vezető részvények közül az OTP-t befolyásolhatja a legnagyobb mértékben, de az utóbbi napokban gyengélkedő Mol-papírokra is hatással lehet. A két részvény negatív teljesítménye elég lenne ahhoz, hogy a BUX-indexet is nyomás alá helyezze, és folytatódjon a korrekció.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Elvesztette erejét Ázsia is
Gyengüléssel fejezték be a napot a szerda reggelre már bezárt ázsiai tőzsdék, a még nyitva tartók is mind mínuszban voltak.
A már bezárt tőzsdék közül a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,51 százalékkal gyengült. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index pedig 1,96 százalékkal süllyedt. Az ausztrál börze 0,58 százalék, a tajvani tőzsde irányadó mutatója pedig 0,53 százalék csökkenéssel zárt.
A még nyitva tartó hongkongi tőzsde fő mutatója 0,70 százalékos, a sanghaji börze 0,77 százalékos, a szöuli pedig 0,33 százalékos mínuszban állt.