Sötét mód ikon
2026 június 08
Nagyot ment Európa

Nagyot ment Európa

Emelkedtek az indexek

A londoni FTSE-100 index 22,19 ponttal, 0,32 százalékkal 6950,46 pontra emelkedett zárásra.

A frankfurti DAX index 11 419,62 ponton zárt, 90,82 ponttal, 0,80 százalékkal az előző napi felett.

Párizsban a CAC-40 index zárásra 29,71 ponttal, 0,59 százalékkal 5034,17 pontra emelkedett.

Draghi megnyugtatta a piacokat

Az európai részvények elsősorban az EKB által felvázolt biztató gazdasági növekedési prognózisnak, illetve a görög adósságrendezésről formálódó megállapodás jeleinek köszönhették erősödésüket szerdán.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a júniusi kamatdöntő ülést követő monetáris politikai tájékoztatón és gazdasági helyzetjelentésben jónak ítélte meg az euróövezet növekedési kilátásait, kifejtette, hogy az infláció terén is hamarosan pozitív fejleményekre lehet számítani és az európai növekedésre ható kockázati tényezők mérsékeltnek mondhatóak.

Kifejtette, hogy az EKB monetáris intézkedései nagyban hozzájárultak az európai növekedés beindulásához és gazdasági alapjainak a kiszélesítéséhez. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a növekedési lehetőségek teljes kiaknázásához számos országban fokozni kell a strukturális és munkaerő piaci reformokat, intézkedéseket kell hozni a befektetések ösztönzésére, a lakossági fogyasztás növekedésének bátorítására.

Londonban volt egy kis felbolydulás

Londonban a váratlanul alacsonynak bizonyult májusi szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) mérsékelte ugyan a tőzsdei árfolyamok emelkedését, de az FTSE-100 index tagjaiból még így is 73 végzett pozitív és 26 negatív eredménnyel.

Májusban a brit szolgáltatóipari BMI 58,4 pontra esett az előző havi 60,3 pontról, szemben a várt 59,3 ponttal. Az erősödő részvények csoportját a kiskereskedelmi cégek vezették Londonban, a Wm Morrison Supermarkets több mint három százalékkal, a Tesco másfél százalékkal emelkedett. Az ingatlanpiaci cégek gyengültek, a British Land 2,7 százalékkal, a Land Securities 1,7 százalékkal gyengült.

A frankfurti és párizsi helyzet

Frankfurtban a Siemens részvénye közel két százalékkal erősödött az Egyiptommal kötött hatalmas energiaipari beruházási üzletnek köszönhetően. Az ingatlanpiaci részvények Frankfurtban is gyengültek, a Deutsche Wohnen közel négy százalékkal, a LEG és a TAG két-két százalékkal esett. Párizsban a legnagyobb nyereséget az ArcelorMittal érte el három százalék, illetve a BNP Paribas és az Alstom több mint két százalék emelkedéssel.

Gyengén teljesített a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,35 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 22 389,83 ponton zárt szerdán.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.