A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) és a Portfolio közös konferenciáján, szerdán Budapesten, Simor András, aki korábban a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt, kiemelte, hogy az EBRD partnerként tekint a magántőkére, de a magántőke-beruházások felfuttatásához kormányzati segítségre is szükség van. A kockázati és magántőke segít megoldani a tőkehiányt egy országban vagy egy-egy ágazatában – mondta.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Hozzátette, hogy a magántőke hozzájárul a gazdasági diverzifikációhoz, a munkahelyteremtéshez, a technológiai tudástranszferhez, tehát a finanszírozásnál egy sokkal komplexebb szereppel segítik a magántőke-alapok a gazdaság bővülését.
Csökken a magántőke áramlása
Azokban az országokban, amelyekben az EBRD beruházásokat, befektetéseket finanszíroz, 2011 óta folyamatosan csökken a magántőke beáramlás, 2014-ben már csak 3,6 milliárd dollárnyi magántőkét fektettek be ebbe a régióba, miközben a világ más régióiban sokkal jobban teljesít a magántőke – ismertette.
Az EBRD 166 magántőke-alapba fektetett be 1992 óta, ebből még több mint 100 aktív befektetésként működik. Az EBRD teljes vállalása alapján az éves befektetés összege 100-250 millió euró körül alakul. A piaci trenddel párhuzamosan az EBRD magántőke alapokba történő befektetései is visszaestek, amelynek Simor Andás szerint részben az az oka, hogy egyre nehezebb társbefektetőt találni ezekhez az ügyletekhez.
Pedig fontos lenne
Az EBRD alelnöke kiemelte, hogy azok a cégek, amelyekbe magántőke-befektetés érkezett, 35 százalékos árbevétel növekedést értek el 5 év alatt azokhoz a cégekhez képest, amelyek nem kaptak, emellett ugyanezen időszak alatt 20 százalékkal emelkedett az üzemi eredményük és a munkahelyteremtésre is pozitív hatással voltak a magántőke-befektetések.
Rámutatott, hogy a kormányoknak mindenképpen indokolt szövetségre lépniük a magántőkés cégekkel, főként azért, hogy a befektetésekben látott negatív trend megforduljon.
Az EBRD az elmúlt 20 év alatt 3,8 milliárd euró kötelezettséget vállalt, ebből 2,8 milliárd eurót be is fektetett a magántőke-alapokkal együttműködve.
Megfelelő jogi szabályozás kell
A konferencián a világ legnagyobb ügyvédi irodája, a Dentons globális elnöke, egyben az amerikai Demokrata Párt Országos Bizottságának korábbi elnöke, Joseph Andrew tartott nyitóelőadást, olvasható a HVCA közleményében.
„A globális fejlődés és általában véve a gazdasági jólét szempontjából a következő kérdés megválaszolása jelenti a fő kihívást napjainkban: Hogyan oldhatjuk fel a globalizáció és a kulturális identitás közötti feszültséget?” – tette fel a kérdést Joseph Andrew.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„A megfelelő jogi szabályozás segíthet enyhíteni ezt a feszültséget azáltal, hogy olyan szabályokat határoz meg az üzleti élet szereplői számára, amelyek kiszámíthatóak, betarthatóak, továbbá a helyi kulturális környezet és a különféle kormányzati, illetve gazdasági rendszerek által egyaránt elfogadhatóak.”
Javulás tavalyhoz képest
A MergerMarket adatai szerint 2015-ben 14,1 milliárd euró értékű befektetés valósult meg a közép-kelet-európai régióban, ami 680 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.
„A közép-, kelet- és délkelet-európai régióban növekszik az ügyletek értéke, élénkül az aktivitás, és egyre több nemzetközi befektető lép be, illetve tér vissza a régióba” – nyilatkozta Zsembery Levente, a HVCA elnöke és az X-Ventures vezérigazgatója. „Ennek a trendnek megfelelően Magyarországon is több jelentős regionális tranzakció zárult az elmúlt időszakban.”
„A magyar vállalatok ma már nemcsak a stratégiai, hanem a pénzügyi befektetők célpontjai között is szerepelnek. A legfrissebb M&A Barométerünk adatai alapján az utóbbi hat évben a magyar piacon megvalósult ügyletek összértékén belül a pénzügyi befektetések részaránya 25 és 48 százalék között alakult. Ez az egyik legmagasabb arány a közép-, kelet- és délkelet-európai régióban. Jelentős a JEREMIE-alapok aktivitása, de a regionális és globális magántőke-alapok is befektetnek magyar vállalatokba” – mutatott rá Dömötör Zoltán, az EY igazgatója.
A magántőke hozzájárul a versenyhez
„A magántőke az organikus növekedéshez vagy a szakmai befektetők általi felvásárláshoz képest, számos alternatívát kínálhat a vállalkozások fejlesztéséhez. A magántőke olyan finanszírozást biztosít, amely illeszkedik a vállalkozás fejlődésének aktuális szakaszához, és segíti a céget abban, hogy a fejlődés következő szintjére léphessen“ – tette hozzá Hugh Owen, a konferencia egyik szponzora és támogatója, az Allen Overy partnere.
„A magántőke jelenléte folyamatosan élénk versenykörnyezetet biztosít, arra késztetve a stratégiai befektetőket, hogy rugalmasabbak, kreatívabbak és versenyképesebbek legyenek az árazásban.”
A 680 százalékos élénkülés rendkívül pozitív jelzés iparágunk számára, és egyben a régió fejlődéséhez is jelentősen hozzájárul, hangsúlyozta Lendvai-Lintner Béla, az ARX Equity Partners partnere. „A nyugati-piacok változatlanul magas árázásához viszonyítva a közép-, kelet- és délkelet-európai régióban viszonylag kedvező áron lehet hozzájutni néhány igazán kiváló vállalathoz” – tette hozzá.