Sötét mód ikon
2026 június 12
Nagy veszélyben a Renault

Nagy veszélyben a Renault

„Ghosn úr jelenleg akadályoztatva van feladata ellátásában” – jelentette ki kedden Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter a Franceinfo rádióállomásnak adott interjúban. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a részvények 15 százalékával rendelkező francia állam „bizonyíték hiányában” nem támogatja a Renault felügyelőbizottságában a cégvezető leváltását, hanem biztos kinevezését szorgalmazza a cég élére.

Elmondta: tájékoztatást kértek a japán hatóságoktól a Nissantól kapott minden vonatkozó információról, az azonnal elvégzett ellenőrzés során pedig Carlos Ghosn franciaországi adóbevallásában nem bukkantak semmilyen rendellenességre.

Carlos Ghosnt a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség elnök-vezérigazgatóját hétfőn tartóztatták le a japán hatóságok tőzsdefelügyeleti és pénzügyi szabálytalanságok vádjával.

A vád szerint Carlos Ghosn öt év leforgása alatt a ténylegesnél ötmilliárd jennel (40 millió euró) kevesebb jövedelmet jelentett a tokiói tőzsde felé, emellett egyéb pénzügyi szabálytalanságokat is elkövetett és saját célra vett igénybe vállalati forrásokat.

A Renault részvénye hétfőn tíz százalékkal is gyengült Párizsban, a kereskedést pedig nyolc és fél százalékos veszteséggel fejezte be. A keddi kereskedésben a részvény a kora délelőtti órákban három százalékkal gyengült. A Renault felügyelőbizottsága kedden délután ül össze az elnök-vezérigazgató helyzetének a megvitatására.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.