2024 április 19

MTA-konferencia a migrációról

Pók Attila történész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének helyettes vezetője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi konferencia témája az euroatlanti régió szinte minden országát érinti kibocsátó vagy befogadó államként; a kelet-nyugati kapcsolatok sajátos aspektusa ez, amely számos érdekes, egymástól eltérő megközelítés összehasonlítására vagy ütköztetésére nyújt lehetőséget.

Nagy érdeklődésre tarthat számot például Frank Tibor történész, egyetemi tanár (ELTE) kettős száműzetésről szóló előadása, amely a trianoni Magyarországról előbb a weimari

Németországba, majd onnan a zsidóüldözés elől az Egyesült Államokba vándorló zsidó-magyar kreatív értelmiség, tudósok, művészek sorsát követi – emelte ki Pók Attila. A kutató vizsgálja a befogadó ország helyzetét is, amely nagylelkűen fogadta a bevándorlókat, ugyanakkor tudatosan és jól megfontoltan válogatott közöttük.

Ablonczy Balázs történész a Franciaországba irányuló magyar emigrációt tárgyaló előadásában azt is vizsgálja, hogy a két világháború közötti magyar kivándorlók miként vitték magukkal politikai nézeteiket új hazájukba.

A külföldi előadók közül David Feldman a Londoni Egyetemről azt vizsgálja, hogyan kezelte az állam a bevándorlók által felvetett szociális kérdéseket.

Pók Attila elmondta: a konferencia nagy figyelmet fordít a migráció kollektív emlékezetben megjelenő képére, a második-harmadik generációs bevándorlók, illetve a befogadó ország többségi társadalmának közvéleményében felbukkanó értékelésekre.

A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia idén létrejött Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (MTA BTK) Történettudományi Intézete szervezi. A tanácskozást Pálinkás József, az MTA elnöke, Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója és Marjatta Hietala finn történész, a világszövetség elnöke nyitja meg szeptember 6-án az MTA BTK Országház utcai épületében, majd sajtótájékoztatón ismertetik azokat az intézkedéseket, amelyeket az MTA hozott az „agyelszívás” csökkentése érdekében.

A Történész Világszövetség szeptember 7-én és 8-án tartja közgyűlését Budapesten. Ez a legrégebbi és legnagyobb nemzetközi történész szervezet, 53 államban vannak tagszervezetei, és ötévente rendezi meg világkongresszusát; az első 1898-ban volt Hágában.