2024 március 28

Monti csak tavaszig marad

„Az én politikai horizontom 2013-ig tart. Az általam vezetett szakértői kormány mandátuma ideiglenes volt. Nem hiszem, hogy ne létezne olyan vezető, akit a helyemre lehet megválasztani. Az olaszok nem kormányozhatatlanok. Legfeljebb eddig nem akadt megfelelő politikai ajánlat a problémák megoldására” – mondta az olasz miniszterelnök a Comói-tó partján lévő Cernobbióban tartott nemzetközi gazdasági fórumot lezáró beszédében. Monti így válaszolt azokra a feltételezésekre, melyek szerint a jövő tavaszi parlamenti választásokra készülő olasz pártok közül többen is a közgazdász professzorral képzelik a folytatást.

„Számunkra Monti után csak Monti következhet” – reagált Pierferdinando Casini, a Kereszténydemokrata Unió (UDC) elnöke a párt hétvégén rendezett kampánygyűlésén. „A 2. Monti-kormányhoz az kell, hogy Montit valamelyik párt jelölje is, ez pedig eddig nem történt meg” – mutatott rá Angelino Alfano, a Szabadság Népe (PdL) főtitkára.

A hivatalosan októbertől induló olasz választási kampány egyébként máris kezdetét vette – jegyezte meg az olasz sajtó. Elsőként a nevet és logót cserélő UDC lépett. A 2002-ben alapított párt új neve „Italia” lett és a pártjelképből eltűnt az elnök Pierferdinando Casini neve is. Egyedül az egykori kereszténydemokrata keresztes pajzs maradt meg a pártjelképen. A kereszténydemokraták „ellopták” Silvio Berlusconi ötletét – írta a Corriere della Sera című olasz lap. A konzervatív milánói napilap arra emlékeztetett, hogy a volt miniszterelnök is hónapok óta a PdL új elnevezésén dolgozik, melyben szintén az „Italia” szó szerepelne.