Sötét mód ikon
2026 június 08
Mire lennél képes azért, hogy egy állást megszerezz?

Mire lennél képes azért, hogy egy állást megszerezz?

Jelentkezne olyan állásra, ahol nem felel meg 100 százalékig a feltételeknek? – tette fel a kérdést friss kutatásában a Jobinfo.hu állásszemléző portál. A válaszadók több mint fele (58 százaléka) saját bevallása szerint akkor is beadja jelentkezését, ha nem minden paraméterben felel meg a kiírt pozíciónak. „Figyelembe véve azt, hogy a megkérdezettek közül az éppen állást keresők már több mint fél éve nem találnak megfelelő munkahelyet, ez nem is tekinthető kirívó értéknek. Nemek szerinti bontásban az látszik, hogy a leendő munkaadóknak elsősorban a férfiakra kell e tekintetben odafigyelniük, körükben ugyanis 15 százalékkal több a pályázati feltételeknek csak részben megfelelő jelentkező” – mondta Kristók Balázs, a Jobinfo.hu vezetője.

munkanélküliség_munkakeresés_123rfA nők kevésbé alkuképesek

A magyarok közel kétharmada az adott pozícióban kapható átlagos kereset alapján szabja meg fizetési igényét, 31 százalékuk számára ugyanakkor a korábbi bér a mérvadó. Amikor azonban konkrét bértárgyalásra kerül a sor, 10 munkavállalóból 9 hajlandó lejjebb adni a korábban elképzelt összegből. „Azok közül, akik engednének egy ilyen szituációban, minden második maximum 10 százalékról mondana le, 30 százalék feletti engedményt pedig a megkérdezettek mindössze 5 százaléka tudna lenyelni. Vizsgálatunk alapján a nők saját bevallásuk szerint kevésbé hajlandók alkudni. Ez talán azzal magyarázható, hogy a magyar fizetések a nemek tekintetében még mindig diszkriminatívak: egy férfi ugyanazért az állásért többet kérhet, mint egy nő, s talán a hölgyek éppen ezért kevésbé hajlandóak bérengedményre” – tette hozzá Kristók Balázs.

Az állásinterjúra történő felkészülés során egyébként leggyakrabban az adott cég weboldalát nézik meg és „lapozzák” át a pályázók. A Jobinfo.hu kutatásából az is kiderült, hogy egyre fontosabbak azok az információk is, amelyek a közösségi médiában olvashatók a cégről: az állásinterjúra készülők 40 százaléka keres rá a leendő munkaadóra fórumokon, illetve az ismertebb közösségi felületeken.

Csinosak előnyben?

A Jobinfo.hu arra is kereste a választ, hogy a magyar munkavállalók szerint milyen tényezők tudják pozitívan befolyásolni egy állásinterjú kimenetelét. „Négy magyarból három gondolja úgy, hogy azok, akik csinos és vonzó külsővel rendelkeznek, több eséllyel indulnak a nyitott pozícióért folyó versenyben” – mondta Kristók Balázs. A szakmai faktorokat vizsgálva az álláskeresők szerint sorrendben legfontosabb tényezők a leendő munkaadó és munkavállaló között már az interjú során kialakuló kölcsönös szimpátia, a szakmai tapasztalat és felkészültség, valamint a személyes ismeretség. Ezekhez képest a végzettség, valamint az életkor a munkavállalók szerint nem játszik akkora szerepet a végső döntésben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.